fbpx
Közélet Szociális Tanügy

Soós Zoltán: Családbarát várost építünk

Nem azért kezdtem el politikával foglalkozni, hogy a szülővárosom a futottak még kategóriába tartozzon. A középszerűséget meghagyom a riválisaimnak – hangsúlyozta ma délelőtti sajtóértekezletén Soós Zoltán.

A független polgármesterjelölt közölte, Marosvásárhely mindössze két tanintézménye került be az ország első 100 középiskolája közé. Egy idén készült felmérésre hivatkozva Soós Zoltán elmondta, hogy az országos rangsorban Nagyvárad és Nagyszeben is előttünk áll.

A jelölt hangsúlyozta, Marosvásárhelyt családbarát várossá kell tenni. Az erre vonatkozó terveit bemutató sajtótájékoztatón Soós Zoltán kiemelte, hogy a felzárkózás és a fejlesztés kell legyen a cél.

Elsődleges feladatként a bölcsődék építését nevezte meg, hiszen mint mondta, ezen a téren is óriási a hiány. Marosvásárhelyen nagyon kevés, mindössze 6 bölcsőde van, amelyek összesen 337 férőhelyet biztosítanak, az elmúlt 2 évben pedig kétszer ennyire lett volna szükség – mondta el Soós Zoltán.

A tervünk az, hogy a következő három évben 300 új helyet létesítünk új bölcsődék építésével.

A családok biztonsága érdekében Soós Zoltán két fontos tervet is említett. Az egyik, hogy az önkormányzat támogassa a 2 és 3 év közötti gyermekek óvodai elhelyezését, mindaddig ameddig a kormány kidolgozza ennek a jogi és anyagi támogatásának a rendszerét. A polgármesterjelölt közölte, biztonságossá kell tenni a játszótereket, így megválasztása esetén ki fogja tiltani a dohányzást és a kutyasétáltatást, illetve megkezdik azok mobil illemhelyekkel való felszerelését.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Andreia Moraru szociológus, szociális projektmenedzser elmondta, tapasztalata az, hogy „az elmúlt 20 évben Marosvásárhelyen nem számított prioritásnak az oktatás, az intézmények karbantartása és felszerelése. Ezt minden szülő és gyermek tudja. Ezen változtatni kell.” – hangoztatta a szakember. Mint mondta, a koronavírus-járvány okozta helyzet a fejére állította az amúgy is nehézkesen működő oktatási rendszert, de előny is származott belőle, hiszen részleges decentralizációt eredményezett. Helyi szinten dönthetnek gyermekeik oktatási körülményeiről. Andreia Moraru szerint, ez nagy lehetőség és feladat, de az tapasztalható, hogy a Florea-rendszer nem tudja kezelni ezt.

Csép Éva-Andrea szociális kérdésekkel foglalkozó parlamenti képviselő egy pezsgő Marosvásárhely képéről beszélt, ahol jól érzik magukat a családok. A bölcsődék, óvodák, iskolák felszerelése mellett nagyon fontos az újszülöttek támogatása, a hátrányos helyzetű családok segítése, otthoni betegápolási rendszer megfelelő működtetése, illetve a kismamák számára biztosított akadálymentes közlekedés is.

Soós Zoltán szerint a cél világos. „Családbarát várost építünk.

Ebben mindenkinek van dolga, felelőssége.Városvezetőnek, pedagógusnak, szülőnek egyaránt. Sőt, a gyerekeknek is. Hiszen mindenkinek el kell készítenie a saját házi feladatát.Erős közösség csak ott lehetséges, ahol vigyázunk egymásra – hangsúlyozta a polgármesterjelölt. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Elkezdődött 137 buszmegálló és 3 végállomás felújítása

Rákóczi Kinga

Lángokban áll a Transilvania kereskedelmi központ

Rákóczi Kinga

Juhar, platán, nyír és japáncseresznye fákat ültetnek a Dózsa György utcában

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben