Marosvásárhelyre látogatott Camelia Potec a Román Úszószövetség vezetője.
Itt egyrészt találkozott az edzőkkel, intézményvezetőkkel, másrészt meglátogatta az újonnan épülő uszodát.
Az elnökasszony ugyan visszafogottabb volt a létesítmény megnyitásának dátumát illetően, de ő is bízik benne, hogy jövő éve első hónapjaiban használatba vehetik a sportolók az olimpiai méretű illetve bemelegítő medencével is rendelkező létesítményt.
A Muresul Sportklub elnöke, Cosmin Pop szerint a munkálatokat az év végéig befejezik, szeretnék decemberben átvenni a létesítményt, a következő év elejétől pedig ő is bízik abban, hogy már bemehetnek az úszók a medencékbe.
Az építkezésbe nem tartoznak bele a különböző kiegészítők, ezeket az igényeket a klubelnök már elküldte Bukarestbe, reméli – és Potec ígéretet tett rá – hogy felgyorsítják a beszerzési folyamatot.
A szövetség vezetője némileg sajnálja, hogy csak 800 férőhelyes lesz az uszoda, de Cosmin Pop magyarázatát, miszerint ekkorára volt igény itt, elfogadta. Ugyanakkor megegyeztek abban, hogy szükség esetén a két medence közötti tért ki tudják tölteni egy mobil lelátóval, mellyel 1100-1200-asra növelnék a nézőtér kapacitását, mely nagyobb kontinentális versenyek megszervezésére is elegendő lenne.
Hol úsznak a sportolók, amíg készen nem lesz az új uszoda?
Camelia Potec találkozott az edzőkkel is, akik viszont elpanaszolták, hogy szeptemberig még alkalmas lesz a versenysportnak a Week-end telepen található olimpiai méretű medence, de az idő lehűlésével egyre kevesebben fogják tudni használni azt.
Amikor lebontották a ballont a medence fölül, ígéretet kaptak, hogy fűteni fogják a medence vízét, fóliával takarják majd le este, hogy ne hűljön ki, illetve a medence körül található lábmosóba vizet engednek, zuhanyzókat szerelnek fel, hogy legalább így óvják a medence vízét a koszolódástól. Az ígéretekkel maradtak…
Potec nem érti, hogy miért nem használhatják a sportolók a „kicsi” uszodát?
A marosvásárhelyi úszóedzők arról panaszkodtak a szövetség vezetőjének, hogy évek óta nem használhatják edzésekre a „Mircea Birau” uszodát. Amióta felhúzták a ballont, ki lettek tiltva a volt TCM medencéből, pedig számukra az is ideális felkészülési hely lehetne, főleg, amikor rövidpályás (25 méteres) versenyekre készülnek.
Az egyik edző elmondta: néhányszor, reggel hattól „belopództak” a létesítménybe, azaz belépőjegyet vásároltak a sportolók és az edzők is, és – bár sávok nem voltak kihúzva – próbáltak készülni a versenyekre. Amiatt izgultak, nehogy észrevegyék őket, hogy eddzenek, ezért az edző is kénytelen volt vízbe szállni.
Jelenleg azt a választ kapták, hogy állagmegőrzés alatt van a „Mircea Birau” uszoda, pedig az országban több fedett medencét is használatba vettek a sportolók, a járványügyi előírásoknak megfelelve.
Az idei első úszóversenyt szeptember végére, október elejére tervezik a fűtött(!) bukaresti Lia Manoliu szabadtéri medencében, de lehet erre nem lesz hol felkészülniük a marosvásárhelyi úszóknak? (marosvasarhelyiek.ro)