KözéletMegye

Dicsőt és környékét is érinti a kedvezményes nyugdíjtörvény

fénykép: „Fototeca online a comunismului românesc”  258/1970

Dicsőszentmártonban, illetve 8 km-es körzetében is két évvel hamarabb mehetnek nyugdíjba a – már nem létező -kombinát miatt.

Klaus Johannis államfő kihirdette az erre vonatkozó jogszabályt.

A 2010/263-as törvényt módosító rendelet így összesen 28 olyan települést tartalmaz, amelynek 8 km-es körzetében legalább 30 évet élők, két évvel korábban vonulhatnak nyugállományba, anélkül, hogy veszítenének a jövedelmükből.

Marosvásárhely és 8 km-es körzete már 2017 óta szerepel a törvényben, amelyet most úgy módosítottak, hogy a megyéből Dicsőszentmárton is felkerült a listára.

Dicsőben a vegyipari kombinátot a forradalom után két részre osztották, a Bicapa és a Carbid Fox vállalatokba. Előbbit 2007-ben zárták be és foglalták le a tartozások fejében, míg utóbbit 2009-ben adták el, miután csődbe jutott.

A Carbid Fox volt akkor az ország utolsó gyára, amely még gyártott karbidot. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek