Marosvásárhely kiéhezett egy új világra.
Egy új rendszerre, amely végre kiemeli abból a mocsárból, amelybe a Week-end teleppel és az Állatkerttel belesüppedt.
Marosvásárhelyre azért érdemes eljönni, mert… jó lenne sorolni a jelzőket, de egyelőre a fent említett kettőn kívül alig-alig találunk mást.
Pedig van egy csodálatosan szép Kultúrpalotánk, van egy „régi” Városházánk, amely most megyeháza és prefektúraként funkcionál. Van Teleki Tékánk, van Bolyai iskolánk, van „Rózsák” tere, amelyből éppen a rózsás élet hiányzik. Van egy állami és több magánszínházunk, van Állami népiegyüttesünk, van Filharmóniánk. Vannak képzőművészeink, vannak irodalmárjaink, vannak egyetemeink. Van Marosunk, Poklosunk, dombunk, völgyünk. De valami mégis hiányzik ahhoz, hogy a városunk normálisabb legyen.
Nem elég bevásárlóközpontokat építeni, a hétvégi „kultúrprogramot” kevésbé elégíti ki.
Sportról, sportturizmusról most szó sem lehet, mert éppen az, aki a megmentő szerepében tetszeleg, éppen ő terhelhető a legnagyobb mértékben a marosvásárhelyi sportélet elsorvasztásával.
És van egy választás szeptemberben, amelyen dönthetünk a további sorsunkról.
És van egy jelölt, aki 100 pontban ismertette programját.
A „mi” jelöltünk – mondhatják a vásárhelyi magyarok, hiszen magyar. A „mi” jelöltünk mondhatnák a vásárhelyi románok, hiszen a 100 pontban mindannyiunk előrelépését tűzte ki célul. A „mi” jelöltünk, fogalmazhatnák meg a cigányok is, hisz nem csak infrastruktúra kiépítésével segítené normalizálódni a beilleszkedésüket.
És vannak az éhezők!
Akik mindenre vevők, ami a város és lakói javát szolgálja.
És vannak az „éhezők”, akik alig várják, hogy valakibe beleszálljanak.
Tenni semmit nem tesznek, de éles kritikával illetik azokat, akiknek elképzelésük van a „szebb” jövőről. Ők a társadalom azon rétegét alkotják, akik mindig, mindenkivel elégedetlenek. Önmagukba sohasem néznek, hisz ők az abszolút igazság bajnokai. Az éhezők, akik alig várják, hogy valakibe rúghassanak egyet. Mert ez jó. Nekik.
Kampány van. Bár hivatalosan még el sem kezdődött, sorra bújnak ki a föld alól a pozícióra éhesek.
Van, aki minden, a város pénzéből végzett megvalósítás mellé odabiggyeszti a fényképét, hátha elfelejtik a törvény által „befeketített” múltját.
Van, aki a XXI. században továbbra is a nacionalista kártyát próbálja meg kijátszani. Van, aki ennek szinte a fordítottjával jelentkezik, mert ő vegyes családban, harmóniában él (ezt még hallottuk az elmúlt pár évben). És van, aki megjelenik a nagyvilágból és úgy vélekedik magáról, mint az egyetlen, aki megoldást jelenthetne Marosvásárhely számára.
És van, aki több ezer ember óhajából 100 pontos programot dolgozott ki, amely a város javát szolgálja.
És akkor jönnek az éhezők…
Miért pont száz, miért nem ezer, vagy miért nem hatszázötvenhétezerháromszázkettő?
És akkor jönnek a „másik” éhezők: „mi erről már négy éve dumálunk”.
És a további nélkülözők, akik most találták fel a spanyolviaszt…
A polgármesteri székre pályázók szinte mindegyike ugyanazon pontok mentén építi fel programját. Nem is tehet másként, mert az elmúlt húsz évben Marosvásárhelyről pontosan azok a megvalósítások hiányoznak.
Hogy egyik a másikat plágiummal vádolja meg? Akkor körbevádolhatják egymást jobbról is, balról is, hiszen ennek a városnak más iránya nem lehet. A 100 pont mögé mindenki felsorakozhat, akkor is, ha úgy gondolja, hogy azt ő találta ki…
Mert ez a város ki van éhezve a fejlődésre.
Szeptember 27.-e az éhezők viadala lesz.
Hajrá Marosvásárhely! (marosvasarhelyiek.ro)
u.i: a szerző marosvásárhelyi születésű, Marosvásárhelyen él, Marosvásárhelyen alkot és egy jóllakott, mosolygós Marosvásárhelyen szeretné leélni életét szerettei körében.