fbpx
Életmód Kultúra Szociális

Járványhelyzetben is „összeköt”

Bár a nyár számos fesztiválja elmaradt, a Vásárhelyi Forgatag főszervezői úgy döntöttek, hogy a 2020-as év sem telhet el „forgatagozás” nélkül. Így a vásárhelyiek kedvenc rendezvénynapjait idén másként, máshol, kisebb csoportokhoz szólva, úgynevezett járványbiztosan, de megszervezik. Az új koncepció mellé új fesztiváligazgató érkezett, a programok összehangolásán pedig most már két személy is dolgozik – derült ki a rendezvény kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.

Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője szerint idén egyfajta Minimál Forgataggal terveznek, de hogy bizonyosan sikerül-e megszervezni az eseményt, az elsősorban a járvány alakulásától függ. A legfontosabb hír az, hogy Vásárhelyi Forgatagra idén először nem a megszokott augusztus végi időpontban, hanem szeptember 11-13. között kerül sor.

Bemutatkoztak az új csapattagok

A Forgatag szervezőcsapatába visszatért Molnár Sántha Ágnes szociológus, aki néhány év kihagyás után idén a programszervezésben vállalt oroszlánrészt, erősítve Molnár Imola programfelelős munkáját. A legújabb csapattag pedig Pál Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciós igazgatója, aki az elmúlt években is fontos szerepet töltött be a színházi programok lebonyolításában, idén azonban még szorosabbra fűzte a Forgataghoz kötődő szálakat, ugyanis fesztiváligazgatóként mutatták be őt a szervezők. „Nem csak szervező munka összehangolása jut neki, de a járványhelyzet miatt a körülmények is újak, ezért az ő tapasztalatának különösen nagy hasznát vesszük. Villámgyorsan átlátja, hogy az adott körülmények között mit tudunk biztonságosan megvalósítani” emelte ki Portik. A megújuló szervezőcsapat kapcsán a főszervező megköszönte Soós Zoltánnak azt a munkát, amit az elmúlt nyolc év során a Vásárhelyi Forgatag szervezésében felvállalt. “Bízom benne, hogy Soós Zoltán a következő években a rendezvénynek nem szervezője, hanem egyszerű nézője lesz – úgy értem polgármesterként”, tette hozzá.

A legvásárhelyibb Forgatag készül

Arról, hogy miként tervezik az idei rendezvényt megvalósítani, az új fesztiváligazgató beszélt. A megszokottól eltérően a Minimál Forgatag – amint a neve is mutatja – minimál költségvetésből, az eddig megszokotthoz képest minimális közönségnek készül, de maximális lelkesedéssel és kreativitással. A tervek szerint több kisebb rendezvényből áll majd össze a rendezvénysorozat. A megszokott központi helyszín ezúttal hiányozni fog, a fő cél ugyanis éppen az, hogy tömeg ne, csak kisebb csoportosulások alakulhassanak ki a programokon. Ugyanakkor éppen ezért több marosvásárhelyi, erdélyi fellépő, azaz zenész, színművész, képzőművész kap lehetőséget a fellépésre, mint az elmúlt években. „A Helyi Tanács kulturális pályázatai között támogatásra érdemesnek találták a rendezvényt, és 41 ezer lej vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg a megvalósításra. A teljes összeget marosvásárhelyi művészek produkcióira fogjuk költeni” emelte ki Pál Attila.

A „vásárhelyibb jelleg” miatt azt tervezik a szervezők, hogy a negyedekbe is kiviszik a Forgatagot, vagyis sokkal több flashmobra, kiskoncertre lehet majd számítani szerte a városban. A sportprogramokat is úgy szervezik, hogy az egész város láthassa, itt bizony történik valami. Ha a városvezetés sem gördít akadályt a szervezés elé, akkor maratonfutásra, biciklisversenyre is lehet számítani a város területén.

A 8. Vásárhelyi Forgatagot a járványügyi előírások szigorú betartásával tervezik: előzetes regisztrációhoz kötnek minden eseményt, ugyanakkor a távolságtartás szabályainak megfelelően alakítják a különböző programpontokat, hogy kiküszöböljék a fertőzésveszélyt és elejét vegyék a járvány terjedésének.

Ajánlott bejegyzések

Az ünnep hangulatához igazodva fogadja a hívásokat a Telefonos Szeretetszolgálat

Rákóczi Kinga

Vízkereszt ünnepe van: legtöbben ma szedik le a karácsonyfát

Szász Cs. Emese

Köztisztasági különadót vezetnek be Marosvásárhelyen

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben