A fotón: Kovács Szabolcs és Tuzson Ágnes
A Güdüc MTB ötödik kiadásával vette kezdetét az idei – megkésett – hegyikerékpáros idény.
A Gyergyószárhegy melletti verseny éppen ezért rengeteg jelentkezőt vonzott, a tavalyi kétszáz körüli résztvevők száma megkétszereződött. Galacról, Konstancáról, de még Angliából is voltak indulók.
Marosvásárhely folytatta a jó hagyományokat, számos érmes helyezéssel tértek haza versenyzőink.
Első helyen ért célba a nők 50 km-es versenyének elit kategóriájában Lupuj Noémi, szintén a hölgyeknél, de 30 km-en Tuzson Ágnes nyerte a nyílt versenyt.
Kovács Szabolcs első helyen ért célba a férfiak 30 km-es versenyének legnépesebb korcsoportjában, a 20-29 évesek között, míg Sipos Ferenc az ötven év felettieknél nem talált legyőzőre.
Szintén az első helynek járó kupával tért haza Mircea Otília, aki a Muresul SK versenyzőjeként megnyerte a legrövidebb, 6 km-es távot a lányok között.
A második helynek örülhetett 50 km-en Molnár Sebestyén és Stelian Hota, előbbi a 20-29, utóbbi a 40-49 évesek csoportjában.
Szintén ezüstérmes lett 30 km-en Csergedi István a 40-49 évesek között.
A dobogó legalsó fokára állhatott fel Fazakas Csongor 30 km-en a 14-18 éves korosztályban, valamint Albert Kálmán 50 km-en az 50 év fölöttieknél.
Rajtuk kívül is nagyon sok marosvásárhelyi sportoló állt rajthoz, dobogó közeli helyezéseket elérve.
A versenyen a marosvásárhelyi Muresul SK kerékpárosait elkísérte Berekméri Csongor edző is, aki immár több, mint 40 éve szolgája a város biciklisportját. Csongi „bácsi” közel a hetvenhez is igen aktívan veszi ki részét a sportolók felkészítésében. (marosvasarhelyiek.ro)