KoronavírusKözéletMegyeSport

Szeptember közepén lesz az Európa-bajnokság!

Ahogy azt korábbi írásunkban beharangoztuk, szeptember 12-15. között találtak egy üres dátumot a Marosvásárhelyre és környékére tervezett Transylvania krossz duatlon és krossz triatlon Európa-bajnokság megszervezésére.

Az Európai szakszövetség most tette hivatalossá ezt a dátumot. Azaz, ha a járványhelyzet megengedi, Marosvásárhelyen, illetve Erdőszentgyörgyön és a Bözödi-tónál ismét összegyűlnek a kontinens legjobb versenyzői.

A nagyszabású rendezvényt eredetileg június közepén kellett volna megrendezni. A kontinentális szövetség viszont június 30-ig minden versenyt törölt a naptárából a kornavírus-pandémia miatt.

Marosvásárhely és környéke 2019-ben egy kilenc napos, hét Európa-bajnokságot magába foglaló Multisport Európa-bajnokságot rendezett meg igen nagy sikerrel. Akkor 40 országból, több, mint 1500 sportoló vett részt azon a rendezvényen, amely az egész Marosvásárhelyt, Erdőszentgyörgyöt és a Bözödi-tó környékét megmozgatta. Versenyeket szerveztek a Transylvania Motor Ringen is, mely igazi látványosság volt, de az erdőszentgyörgyi triatlonversenyre is rengetegen látogattak ki, mint ahogy a marosvásárhelyi versenyekre is. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Rejtélyes lakótársulási tartozások Marosvásárhelyen – a városvezetés közbelépett

Pápay Kamilla

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Nem lesznek vágóhidak Marosvásárhely piacain – bárányt csak az üzletekben árulnak majd

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek