KözéletMegye

Benedek Theodorát jelölte polgármesternek a PNL

Immár hivatalos, Benedek Theodora a Nemzeti Liberális Párt marosvásárhelyi polgármesterjelöltje. Az ellenzékinek nagyon jóindulattal sem mondható politikus a párt tegnapi sajtóértekezletén jelentette be hivatalosan jelöltségét.

Olyannyira biztos a dolgában, hogy tényként tálalta azt, hogy már meg is van a polgármesteri szék.

Ha nem lett volna a világjárvány, most Marosvásárhely új polgármestereként állnék önök előtt, erre azonban még várnunk kell néhány hónapot – mondta Benedek Theodora, aki azt nyilatkozta, hogy a várost egy modern, európai városként képzeli el, ahol az infrastruktúra, az oktatás minősége nagyvárosi színvonalú.

Ezen a téren tevékenykedett tanácsosként is, de nem kellemetlenkedett sokat, a 2016 és 2017-es tevékenységi beszámolója szinte betűre ugyanaz.

Ebben a városban négyévente majdnem minden jelölt „beszél” magyarul. Az ő esetében még az is rásegít, hogy a családneve magyar, így szinte borítékolható volt, hogy magyarul is köszönti az újságírókat a sajtóértekezleten. (mint ahogy tegnap a Benedek testvér – és családi barát Claudiu Maior közleményében adta hírül, hogy meglátogatta Șandor bácsit)

Az nem titok a városban, hogy Benedekék igencsak jó kapcsolatot ápolnak a jelenlegi városvezetéssel. Benedek Imre és István éveken át összejátszott a Dorin Florea-Claudiu Maior párossal. Benedek István a helyi RMDSZ-szervezet elnöke volt, Benedek Imre pedig 2012-ben a Magyar Polgári Párt jelöltjeként indult a választásokon, és magyar szavazatokat vett el Frunda Györgytől.

Benedek Theodora a tegnapi sajtótájékoztatón következetesnek vallotta magát, így könnyen elképzelhetőnek tartjuk, hogy amennyiben megnyeri a választást, nem kerül sor a valós változásokra, a város fellendülésére, hanem következetesen folytatja Dorin Florea 20 éve elkezdett munkáját, a baráti vállalkozások helyzetbe hozását, a szövetségesek kiszolgálását és a város lezüllesztését. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek