KözéletSport

Még mindig nagy a bizonytalanság a IV. ligában, de legalább tízen edzhetnek

Továbbra sem egyértelmű, hogyan dől el a Maros megyei labdarúgó IV. liga győztesének kiléte.

A megyei labdarúgó szövetség (MMLSZ) Bukarestből várja az utasításokat, elképzelés továbbra is háromféle megoldásra van:

  • a legkevésbé valószínű immár, hogy a pályán fejezzék be a bajnokságot. Ugyanis még 15 forduló van hátra, azaz a bajnokság második fele. Erre viszont idő már nincs, ha hétközi fordulókat is rendeznének, két hét felkészüléssel előtte, akkor is legalább augusztus végéig tartana a bajnokság.
  • az első három, vagy négy csapat között egy minitornát rendeznének: Nyárádtő jelenleg 39 ponttal vezet, megelőzve az egyaránt 32 pontot összesített Marosoroszfalu és Erdőszentgyörgy csapatait. Negyedik Marosludas 31 ponttal. Erdőszentgyörgynek viszont még van egy elmaradt meccse Nyárádszereda ellen.
  • Nyárádtőt kinevezik bajnoknak és ő indulhat a harmadik ligába való feljutásért kiírt hármas tornán Nagyszeben és Kovászna megye bajnokával. Ennek győztese játszhat ősztől a harmadik vonalban.

A csapatok várakozó állásponton vannak, de legalább hétfőtől tíz játékossal is edzhetnek. A legújabb rendelkezések értelmében, a labdarúgók, beleértve az amatőröket is, tízen összegyűlhetnek és gyakorolhatnak. Továbbra is be kell viszont tartani a hatóságok járvány-megelőző intézkedéseit. Ezeket szigorúan ellenőrzik is.

Hasonló feltételekkel újrakezdhették a tevékenységet az Iskolás Sportklubok és a sporttagozatos Líceumok is. Július elsejétől ismét megszervezhetőek a versenyek a gyerekek és ifjúságiak szintjén. (marosvasarhelyiek.ro)  

Kapcsolódó

Minden csepp vérre szükség van!

Új lehetőségek nyílnak a Marosvásárhelyi repülőtér előtt!

Rigmányi Eszter

Több étel is fertőzött volt a szászrégeni bálon

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek