Dicsekedni akart, talán jobb lett volna, ha hallgat…
Claudiu Maior azzal próbálja meg eloszlatni a kételyeket, hogy közleményben tudatja a „kötekedők” (kik ők, honnan jönnek?) számára, hogy 2400 építkezési engedélyt bocsátottak ki Marosvásárhelyen.
Az utóbbi években!
Mondjuk, illett volna egy tanácsadónak legalább pontosítania, két év vagy harminc év ez az „elmúlt éveket” tartalmazó időszak.
162 millió euró befektetés a városban – apró szépséghibával!
A 785 millió lej értékű beruházás (az utóbbi években) csak annyit hibádzik, hogy például az új bevásárlóközpont, a Shopping City egymaga elviszi a befektetések egyharmadát, kb. 50 millió euróba került.
Ha ehhez hozzávesszük a számtalan lakópark építkezési engedélyét és a befektetéseket, akkor a „befektetések” rovatba mindjárt sokkal kisebb szám kerekedik.
De lehet, hogy az aktuális városvezetésnek ezek a befektetések számítanak…
Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Nagyváradon ebben az esztendőben, tehát egy (1) év alatt 150 millió eurót fektetnek be, Gyulafehérvár például 2014-ben járt 140 millió eurós befektetésnél abban az esztendőben.
Munkahelyteremtés? Élhető város?
Á, minek… épüljön minél több ház, bevásárlóközpont, mert abból jön az adó. De, hogy az oda költözőknek lesz-e hol dolgozniuk? Vagy a polgármester azt is meghatározza majd – mint a gyerekvállalásnál próbálta –, hogy aki az új lakónegyedekbe költözik, annak kell legyen munkahelye is.
Érdemes végignézni a közleményben található következő listát:
„Az építkezési engedélyek a következőkre vonatkoznak: üzletközpontok, konferenciatermek, magánlakások, tömbházak a vonatkozó melléképületekkel, játszóterek vagy parkolóhelyek, logisztikai központok, orvosi központok, rendezvénytermek vagy bevásárlóközpontok, felújítások, bővítések, sőt autójavító műhelyek vagy vezeték- és közműmódosítás.”
Sőt! Autójavító műhelyek! Egy (1) komoly munkahelyteremtési engedély a 162 milliós befektetés alatt…
Köszönjük!

Ők dolgoznak, nem kötekednek!
Azt is látjuk, hogy a város pénzén végzett munkálatokkal nem a polgármester, hanem annak a tanácsadója kérkedik úton, útfélen, mintha mindez kizárólag csak őneki lenne köszönhető…
S közben két éven keresztül újítanak fel egyetlen hidacskát, heteken keresztül kell szlalomozni a kanálisfedők között, hogy aztán még rosszabbul csinálják meg őket, a példatár még sok mindennel tele van, elégedjünk meg ennyivel.
A közleményben játszóterek és parkolók is szerepelnek, mint befektetések!
Ezek mind önkormányzati, közpénzből finanszírozott munkálatok, amelyeket bizonyos cégek végeznek el, kemény pénzekért.
Ők dolgoznak, nem kötekednek!
„Önökre bízom, hogy megítéljék… a számadatokat…” áll a közlemény végén.
Mi önökre bízzuk, hogy megítéljék az információkkal kiegészített számadatokat. (marosvasarhelyiek.ro)