fbpx
Közélet Szociális Tanügy

70 hónap múlva új óvoda lesz Marosvásárhelyen

Ismét terítéken a Belvedere lakónegyedbeli óvoda és bölcsőde építése.

Évek óta mindössze egy gyomos, szemetes gödör fogadja a lakónegyedbe érkezőket, ami előtt egy Cartier Rezidential Belvedere – felirat díszelgett. Később ezt eltávolították, mert az mégsem éri, hogy a szemetes részt ezzel takarják. (nem volt elég nagy)

Már a lakónegyed kialakításakor (bő 10 éve) azt ígérték, hogy óvoda, iskola, park és üzlet lesz – amolyan kertváros. Máig a lakóházak mellet 4 tömbház, egy kisebb játszótér és egy nagy ortodox templom épült meg, a szemetes gödör maradt.

Talán két évvel ezelőtt megjelentek a munkagépek és dolgozni kezdtek valamit, az építkezési engedély szerint parkot alakítanak ki. Ebből jelenleg egy vasszerkezetű pálya-féle áll, mivel kapu is van rajta, feltételezzük, hogy labdajátékokra alkalmas hely készül. Majd azzal is leálltak.

Közben elkészült egy fedett lefolyóárok – de ez sem köt össze semmit semmivel.

Nemrég, valószínűleg topográfusok dolgozhattak, mert neon és rózsaszín jelzéssel ellátott botok jelentek meg, amelyek jelzik valaminek a kontűrjét.

A Marosvásárhelyi Polgármeseteri Hivatal ma örömhírként közli, hogy Hamarosan óvoda és bölcsőde lesz a Belvedere lakónegyedben! Idézet a közleményből:

70 hónap (szerk. megj. 5 év és 10 hónap!) múlva megvalósítja az „Óvoda és bölcsőde létrehozása a Belvedere lakónegyedben” elnevezésű projektet amelyet a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Regionális Operatív Program támogat.

Azt nem várhatnánk, hogy a budapesti West-end  370 napos megvalósítási határideje alatt építsék meg, de 70 hónap???

A hivatal közleménye szerint a projekt összértéke 16.267.347,84 lej, amelyből

  • 5.374.330,50, a teljes támogatható összeg
  • 5.374.330,50, az állami hozzájárulás teljes értéke
  • 4.568.180,92, a nem visszatérítendő uniós támogatható összeg
  • 698.662,97, a nem visszatérítendő támogatható összeg az országos költségvetésből
  • 107.486,61, a Kedvezményezett támogatható társfinanszírozásának összege
  • 10.893.017,34, nem támogatható érték ÁFÁ-val együtt

Lesz tehát Marosvásárhelyen még egy bölcsőde és óvoda… (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

“20 éve nem történt semmi” – Soós Zoltán a polgármester-jelöltségről

Noémi

Komfortzóna: indul az erdélyi magyar podcast portrésorozat

Pápay Kamilla

Bezárt a Ligetben, de továbbra is üzemel a várban a korcsolyapálya

Szász Cs. Emese
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben