KözéletTanügyTanügy

Puskázott, kizárták. Elkezdődött Maros megyében is az érettségi.

A román nyelv és irodalom próbával vette ma kezdetét az érettségi.

Maros megyében, a 32 vizsgáztató központban 3660-an jelentek meg a próbán. 92 végzős úgy döntött, hogy különböző okok miatt nem méreti meg magát.

Egy diákot puskázáson kaptak rajta, így őt kizárták az érettségiről, továbbá a következő két érettségin sem vehet részt.

A vizsgázóknak három óra állt rendelkezésükre, betartották az előírt távolságot, illetve végig viselték az egészségügyi maszkot. Minden diáknak megmérték a testhőmérsékletét, Maros megyében emiatt senkit sem kellett eltanácsolni.

Kedden anyanyelvből kerül sor az érettségire, míg szerdán a szaknak megfelelő kötelező próbával folytatódik.

A vizsga a csütörtöki, a szaknak megfelelő választott tantárggyal ér véget. Minden esetben csak írásbeli felmérés zajlik az idei érettségin.

Az eredményeket június 30-án délig kell kifüggeszteni, ugyanaznap és július elsején lehet benyújtani a fellebbezéseket. Ezeket július 1-4 között vizsgálják meg, majd július 5-én már a végleges adatokat függesztik ki.  

Szorítsunk fiataljainknak! (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Rejtélyes lakótársulási tartozások Marosvásárhelyen – a városvezetés közbelépett

Pápay Kamilla

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Drágulnak a vonatjegyek

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek