Két év huza-vona után a héten elkezdődtek a Maros és Szeben megyei településeket összekötő 106-os megyei út felújítási munkálatai.
A 37 km-es szakaszt teljesen rehabilitálják. Megerősítik és újraaszfaltozzák az utat, 4 új hidat építenek, rendezik az útpadkákat és felújítják az útmenti buszmegállókat. Ugyanakkor az is a terv része, hogy az út mentén 1500 facsemetét ültessenek el.
A 118,6 millió értékű munkálatok kivitelezésére uniós támogatást nyert a Maros és a Szeben Megyei Tanács. A beruházást partnerségben valósítja meg a két megyei önkormányzat.
Maros megye önrésze ebből 1.332.286 lej, a többit az uniós pályázatból fedezik.
„Több mint két év telt el a finanszírozási szerződés aláírása óta, de a versenytárgyalás során beérkezett fellebbezések miatt csak most értük el azt a pontot, hogy az útszakaszon ténylegesen dolgoznak.” – nyilatkozta a munkálatok elkezdése kapcsán Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.
A felújítás következtében még jobb lesz az összeköttetés Maros és Szeben megye között. Javulni fog az áruforgalom is, amely elősegíti a két megye gazdasági és turisztikai fejlődését. Ugyanakkor a lakosság is kényelmesebben utazhat a két település között.
A Szentágota és Segesvár közötti megyei út felújítása érdekébe létrehozott társulás vezetője Szeben megye önkormányzata. A Maros Megyei Tanács, valamint a szentágotai, jakabfalvi, hégeni, apoldi és segesvári önkormányzatok pedig partnerként vesznek részt a projektben. (marosvasarhelyiek.ro)