MegyeTanügy

Több mint 4000 diák vizsgázott ma Maros megyében

A Maros megyei tanfelügyelőség közleménye szerint a nyolcadik osztályos képességvizsgára 4.412 diák jelentkezett, 338-an beiratkoztak ugyan, de nem jelentek meg a megmérettetésen.

A román nyelv és irodalom vizsga tételei, a tanulók elmondása szerint nem voltak nehezek. Az iskolák előtt nagyon felszabadult román tagozatos és elégedett magyar tagozatos diák számolt be a teljesítményéről. A tételeket a délután folyamán, a javítókulccsal együtt a subiecte.edu.ro honlapon teszik közzé.

Országszinten több mint 170 ezer gimnazista számára kezdődött el ma a képességvizsga sorozat. Szerdán matematikai ismereteiket mérik fel, csütörtökön pedig anyanyelvből vizsgázik 10.294 kisebbségi diák. A 4337 központban zajló vizsgák reggel 9 órakor kezdődnek.

A vizsgaközpont kapujában egy orvos fogadta a diákokat, és szemrevételezte őket, majd megmérte a testhőmérsékletüket.

Ezt követően egy pedagógus kísérte őket a vizsgaterembe. A Marosvásárhelyi Európa Gimnázium előtt már negyed nyolckor gyülekeztek, ugyanis az intézmény vezetősége 15 perces időtartamot szabott meg egy-egy 9 diákból álló csoport elhelyezésére.

A diákok testhőmérséklete nem szabad meghaladja a 37,3 Celsius-fokot. Ha mégis meghaladja, a mérést 2-5 perces időközönként még háromszor megismétlik.

Azok a diákok, akik karanténban vannak vagy a testhőmérsékletük meghaladja a megengedett értéket, június 29-én vizsgázhatnak. Az oktatási minisztérium nyilvántartásában országszerte 50 karanténban levő nyolcadik osztályos szerepel. A eredményeket június 22-én, teszik közzé, az óvásokat június 22-én délután 4 órától 7 óráig, illetve 23-án 8-tól 12 óráig lehet benyújtani, akár elektronikus úton is. A végleges eredményeket június 27-én, szombaton hozzák nyilvánosságra.

A végzősök számítógépes elosztására július 10-én kerül sor.

Monica Anisie oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy minden vizsgadolgozatot más megyében javítanak. A képességvizsgán szerzett jegy 80 százalékban számít bele a 9. osztály felvételi jegyébe. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Maros megyében is igényelhető lesz az elektronikus személyi igazolvány

Rigmányi Eszter

Maros megyeiek is részt vehetnek a kályhák roncsprogramjában

Rigmányi Eszter

Művészetis diákokat támogatnak a magyar kultúra napi gála bevételéből

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek