Egy új kezdet szimbóluma lehet a Bethlen Gábor szobor felállítása, amit még 2016-ban, Marosvásárhely 400 éves királyi városi címe kapcsán kezdeményezett Soós Zoltán Múzeumigazgató, marosvásárhelyi polgármesterjelölt.
Soós Zoltán hangsúlyozta, mára, úgy tűnik, minden bürokratikus akadály elhárult, így augusztus 20-án fel lehetne avatni a szobrot. Mint mondta, az államalapítást politikai és vallási hovatartozástól függetlenül, évek óta méltóságteljesen ünneplik a helyiek. Ezúttal pedig a fejedelmet is együtt ünnepelhetjük – mondja a polgármesterjelölt.
Soós Zoltán közölte, a szoborállításra már évek óta van tanácsi határozat, de a városvezetés nem alkalmazta azt. Egy emlékműnek nem lenne szabad alku tárgyát képeznie, és a választások után ilyen többet nem is fog történni – nyomatékosít a polgármesterjelölt.
Új időszámítás kezdődik a marosvásárhelyi emberek, románok és magyarok életében egyaránt. Meg fogjuk nyerni a választásokat, és ugyanúgy, ahogy a nagy fejedelem idején rohamosan fejlődésnek indult Marosvásárhely, rohamléptekkel fogunk neki városunk felzárkóztatásának.
Soós Zoltán a Marosvásárhelyi Rádió Jó reggelt, Erdély című műsorában elmondta, egyértelmű az, hogy Marosvásárhelyen gondok vannak, amelyeket meg kell oldani, és ezek a problémák nem csupán a magyar közösségé, hanem mindannyiunké.
A négy évvel ezelőtti választásokon közel 40 ezer választó szavazott a változásra, ami akkor nem bizonyult elegendőnek. A számítások szerint idén 28 ezer szavazattal nyerhetne Soós Zoltán. (marosvasarhelyiek.ro)