fbpx
Közélet

Rendőrváros Marosvásárhely?

Kicsit, ha szétnézünk a marosvásárhelyi Polgármesteri hivatal fennhatósága alá tartozó igazgatóságokon és közszolgálatokon, meglepően sok ex-rendőrt, csendőrt és volt katonatisztet találunk vezetői beosztásokban. Ráadásul szinte mindegyik esetében a magas közalkalmazotti vezetői fizetés mellé, hatalmas nyugdíj is társul.

Ráadásul van olyan közöttük, aki igazán mindenhez (is) ért, hiszen egyik igazgatóságról a másikra vándorolt, függetlenül attól, hogy virágokról, piacokról, avagy állatkertről van szó.   

Teljesen véletlen sorrendben, néhány fontos, helyi közintézmény vezetői:

Zöldövezetek, parkok és melegházak ügykezelő hivatal:

igazgató – Sava Mihai volt belügyminisztériumi alkalmazott, nyugdíjas.

A 2019-es vagyonnyilatkozatában 12230 lejes (havi!) belügyi nyugdíj és szintén havi 5938 lejes igazgatói fizetés szerepel.

Locativ RT – ingatlankezelő és karbantartó hivatal

igazgató – Vasile Filimon – volt katonatiszt – volt Demokrata-Liberális megyei tanácsos. Vezette a marosvásárhelyi Piacigazgatóságot is, ahol foglalkozás közben elkövetett gondatlanság miatt hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a hadsereg téri „orosz” piacon bekövetkezett tűzeset miatt. Tagja volt a levitézlett (csődbe ment) A.S.A. labdarúgóklub vezetőtanácsának.

Legfrissebb, 2017-es vagyonnyilatkozatában 3736 lejes katonai nyugdíjról tesz említést.

Piacigazgatóság

igazgató: Ujica Valer volt nyugállományba helyezett rendőrezredes.

Korábban a  szászrégeni rendőrség vezetője volt, majd a Maros megyei Rendőrség felügyelőhelyettese.

2019-es vagyonbevallásában 8333 lejes havi igazgatói fizetés és 10 241 lejes belügyi nyugdíj szerepel. Havi összjövedelme meghaladja a 3800 eurót.

Állatkert

igazgató: Pavel Dumitru, a Maros megyei Csendőrség volt főfelügyelője.

Először a Piacigazgatóságot vezette, majd a helyi rendőrségen aligazgatói tisztségbe került, majd liberális párti tanácsos lett. Ezt követően a pártja megvonta tagságát, ő pedig nem kívánt visszatérni a tanácsba, inkább Állatkertigazgató lett.

Azután nevezték ki igazgatónak, hogy 2019-ben az intézmény vezetője, Horatiu Gorea az elégtelen költségvetés miatt benyújtotta felmondását.

9000 lejes havi nyugdíja mellett 2019-ben évi 10.667 lejes tanácsosi juttatást kapott. Igazgatói fizetésről nem tesz említést.

A volt csendőr, olyan elődök után került az Állatkert igazgatói tisztségéábe, mint Rend László, Bereczky Boldizsár illetve Kopacz András állatorvosok.

Városi Sportklub

igazgató: – Vasile Tohanean

Bár a CSM-nél hivatalosan még Constantin Copotoiu doktor neve szerepel igazgatóként, információink szerint ő már tavaly lemondott erről a tisztségről. Jelenleg a megbízott elnök is egy volt csendőr, Vasile Tohanean 49 évesen nyugállományba vonult ezredes. A Maros megyei Csendőrfelügyelőség parancsnoka volt.

Emlékeznek még az átkos múlt rendszer egyik fő kijelentésére? Sokoldalúan fejlett a társadalmunk. (multilateral dezvoltat)

Ezek szerint kb. ismét ott tartunk…. (marosvasarhelyiek.ro)  

Ajánlott bejegyzések

Kezdődik az oltás második szakasza!

zkadar

Vezérigazgatót keres az Egészségügyi Biztosító

zkadar

Marosvásárhelyi sikerek az év első MTB versenyén

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben