fbpx
Közélet Tanügy Tanügy

Holnaptól visszatér az iskolába a diákok egy része. (frissítve)

 A Tanügyminisztérium döntése értelmében kéthetes vizsgafelkészítőt tartanak a pedagógusok, az órákon való részvétel azonban opcionális. A felkészítők megszervezése komoly előkészületet jelent az iskolák számára, ugyanis 10-es csoportokba kellett felosztani a jelentkező diákokat, fertőtleníteni a termeket és beszerezni a védőfelszereléseket.

A hét végén több mint 470 ezer védőmaszk érkezett Maros megyébe, ami fedezi a felkészítőkre jelentkező diákok és pedagógusok szükségletét.

Mint ismert, a kormány rendelete értelmében a felkészítőkön és vizsgákon résztvevő diákoknak és tanároknak kötelező módon védőmaszkot kell viselniük. A tanintézmények minden érintettnek két-két maszkot biztosítanak, amiből gazdálkodniuk kell az iskolai tevékenységeken való részvétel idején, és az oda vezető úton a közszállítási eszközökön is. A tanfelügyelőségek vezetői szerint minden iskolában járványtani szűrést végeznek, ezért a Közegészségügyi Igazgatóságok által kijelölt orvos vagy asszisztens felel. Az intézmény iskolákra és épületekre lebontva állította össze azoknak az egészségügyi alkalmazottaknak a jegyzékét, akik az iskolai felkészítők vagy vizsgák előtt ellenőrzik a diákokat és pedagógusokat.

Sokan inkább otthon maradnak!

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban például a XII-es diákok közül senki sem él az élő felkészítő lehetőségével. Mint Hajdú Zoltán aligazgatótól megtudtuk, ez azért alakulhatott így, mivel az iskola nagyon jól megszervezte az online felkészítőket. A hét tizenkettedikes osztályból mindenki továbbra is az otthoni interneten keresztüli készülést választotta.

Az egyetlen végzős nyolcadikos osztályból tizenketten vesznek részt személyesen az iskolai felkészítőn, a többiek pedig az online felkészítőt választották.

Az otthon maradás másik oka az lehet, hogy a minimális kockázatát is el akarják kerülni – bár minden védőfelszerelés és fertőtlenítő a rendelkezésükre áll – annak, hogy az érettségi előtt esetleg megfertőződjenek a koronavírussal.  

A Református Kollégium igazgatója, Benedek Zsolt, kérésünkre elmondta:

Az 58 végzős tizenkettedikes diák közül 31 választotta a felkészítőket az iskolában, a többieknek biztosított az otthoni felkészülés, a 28 posztliceúmi végzős közül pedig mindenki az élő továbbképzést választotta.

A „Szász Albert” Sportlíceum végzős diákjai már jóval többen, körülbelül százan jelentkeztek az iskolai felkészítőre. Csíki Zsolt igazgató szerint a tanfelügyelőségtől elegendő maszkot kaptak a diákok, illetve a tanárok számára és fertőtlenítővel is el vannak látva. Öt XII.-es és két nyolcadikos osztály diákjai készülnek a záróvizsgákra.

A 7-es számú általános iskolában Körtesi Sándor igazgató honlapunknak elmondta: az 51 végzős nyolcadikos diák közül 38 megy iskolába holnaptól. A többieknek ugyanúgy, tovább folytatják az online felkészítőt. Érdekesség, hogy a román tagozat mind a 32 diákja az iskolát választotta, míg a magyar tagozat végzősei közül mindössze haton. Ennek oka, hogy a magyar tannyelvű osztályban sokkal jobban megszervezték az online felkészítőt. (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Új iskola épül Marosvásárhelyen

krakoczi

Új kormánynévsor szivárgott ki

Noémi

Az EMSZ is Soós Zoltánt támogatja!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben