Közélet

Aláírták! Legalább a szerződés megvan!

Marosvásárhelyen ma Ludovic Orban miniszterelnök és Lucian Bode szállításügyi miniszter jelenlétében alírták a szerződést az A3-as autópálya Nyárádtőt és Marosvásárhelyt összekötő szakaszáról, illetve a bekötőútról.

Egy 4,5 km-es autópálya szakaszról és egy 4,7 km-es bekötőútról van szó, melyet a Strabag cég építhet meg ÁFA nélkül 192.059.217,23 lej értékben.

A bekötőút a Promenada bevásárló központ és a Metro nagyárúház közötti részen kapcsolódik majd be a város körforgásába, a Dózsa György úton keresztül.

A vissza nem térítendő európai pénzalapokból készülő, kevesebb, mint 10 km-es szakasz tervezésére és megépítésére 18 hónapot szántak.

A kivitelező cég vezérigazgatója, Heimo Oberwinkler reményét fejezte ki, hogy akár hamarabb, már a jövő év végére elkészülhetnek a munkálatokkal.

Mariana Ionita, a Közúti infrastruktúrát kezelő vállalat vezetője pedig azt is bejelentette Marosvásárhelyen, hogy hamarosan újabb szakasz tervezésére és kivitelezésére írhatnak alá szerződést. A Bihar és Bisztraterebes közötti szakasz hossza 30 km. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Rejtélyes lakótársulási tartozások Marosvásárhelyen – a városvezetés közbelépett

Pápay Kamilla

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Drágulnak a vonatjegyek

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek