ÉletmódKoronavírusMegyeTanügy

Rendhagyó ballagás Maros megyében

A világjárvány sok mindentől fosztotta meg a fiatalokat. A több mint két hónapi bezártsággal, a barátokkal és osztálytársakkal való fizikai kapcsolattartás, a végzősöknek pedig a ballagás izgalmai maradtak el.

A Maros megyei tanfelügyelőség az online tanítás mintájára, online ballagást szervez. Kicsengetéssel és hivatalos beszédekkel, a végzősök pedig a TV vagy a számítógépképernyő előtt élhetik meg ezt a rendkívül szokatlan élményt.

A tervek szerint pénteken 10 órakor kezdődik a „ballagás” a Tanfelügyelőség udvarán. Ennek keretében a Bolyai Farkas, a Papiu Ilarian és az Unirea Líceumok évfolyamelső tanulói búcsúznak el – a mintegy 3623 Maros megyei végzős nevében – tanáraiktól és társaiktól. Az online ünnepség alatt megszólal a csengő valamennyi iskolában, ahol végzős osztályok vannak.

A jelenlevő diákok jelképesen átadják a kulcsot a XI. osztályosoknak, majd héliumos lufikat engednek el és kisebb tűzijáték is lesz – mondják az intézmény vezetői.

A szimbolikus ballagási rendezvényen jelen lesz Péter Ferenc Maros Megyei Tanácselnök és Mara Togănel prefektus is.

Az eseményt a Közszolgálati Televízió Marosvásárhelyi Regionális Stúdiója, az M9 TV, Az Ardeal TV, valamint a Maros Megyei Tanfelügyelőség Facebook oldala közvetíti. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Nem lesznek vágóhidak Marosvásárhely piacain – bárányt csak az üzletekben árulnak majd

Rigmányi Eszter

Drágulnak a vonatjegyek

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek