fbpx
Közélet Megye Szociális Tanügy

Szeretetből digitális tanulóeszköz!

Maros megyébe is megérkeztek a Szeretetvonal adományaiból vásárolt első számítógépek, laptopok, táblagépek.

A Magyar Szülők Szövetsége által kezdeményezett adományozás egyből eredményeket hozott: 50 darab vadonatúj táblagépet vásároltak a leginkább rászoruló gyerekeknek. Ezt egy nagyösszegű (4 millió forint) felajánlásából tudták megvalósítani.  Ez az összeg, egy, a nevét elhallgatni kívánó magyarországi idős hölgytől érkezett az erdélyi magyar gyerekeknek, az otthon tanuláshoz szükséges eszközök beszerzésére.

„Számítottunk segítségre és falajánlásra, de ekkorára nem igazán. Úgyhogy fülig ér a szánk.” – mondta Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke.

Összességében viszont aránytalanul kevés a felajánlás az igényléshez képest, így továbbra is nagy szükség van a segítségre. Közel 700 kérés érkezett eddig a Szövetséghez szinte minden magyar lakta megyéből. Felajánlás viszont mindössze 23 olyan készülékről érkezett, ami használható és nem szorul kiegészítésre.

Maros megyében egyelőre szászrégeni és nagykendi gyerekek részesültek az adományban.

Az igénylések folyamatosan érkeznek még, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke, Csíky Csengele azt mondja, első körben a már befutott kéréseknek próbálnak meg eleget tenni. Nagyon nagy szükség van további felajánlásokra, hogy a gyerekek tanulni tudjanak.

„A minisztérium és az állami szervek megtették az ígéreteiket, de a gyakorlati kivitelezésből egyelőre semmit sem látunk. Addig, amíg azokból lesz valami, ha lesz valami – bocsánatot kérek, hogy én most eléggé kételkedő vagyok e tekintetben – addig is egymást segítve kell megoldanunk ezt a helyzetet, hogy minél aktívabban tudjanak részt venni az oktatásban a gyermekeink.” – mondta Csíky Csengele.

  A Szeretetvonal -Digitális oktatás nevű projektet a Magyar Szülők Szövetsége nem egészen egy hónappal ezelőtt indította útjára azért, hogy ellássa az online oktatáshoz szükséges készülékekkel  az állami oktatásban részt vevő gyerekeket. Nem minden családban van megfelelő mennyiségű készülék. A terv az, hogy azok, akiknek fölös készüléke van, adja azt oda a rászoruló gyerekeknek.

Ezért továbbra is kérik az ön segítségét is: ha van olyan jó állapotban levő laptopja, táblagépe, okostelefonja, teljesen felszerelt számítógépe, amit már nem használ, vagy amit nélkülözni tud, kérik, adja azt át egy olyan gyereknek, akinek szüksége lesz rá az online oktatásban.

Nem kell mást tenni, mint jelezni a felajánlást a következő email címen: mszulok@gmail.com. A szövetség munkatársai felveszik Önnel a kapcsolatot.

Az Ön gesztusa egy magyar gyerek jövőjét jelentheti! (marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Folytatná a megye fejlesztését Péter Ferenc megyei tanácselnök

Rákóczi Kinga

A „kapun” keresztül érkezett Székelyföldre a magyar válogatott!

zkadar

Győzött az ortodox egyház

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben