Több, mint három évi huza-vona után, pár napja ismét építkezési engedéllyel rendelkezik az A3-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádtő közötti szakasza, illetve a Marosvásárhelyt az autópályával összekötő útszakasz.
Ezek szerint hamarosan aláírhatják a szerződést a munkálatokat elnyerő Strabag céggel.
Az építkezési engedély egy évig érvényes. 2017-ben már volt kiadva egy, majd meghosszabbítva, de amiatt, hogy nem kezdődtek el a munkálatok, idén érvényét veszítette. Ezt újították most meg.
Elméletileg 18 hónapja lesz az építő cégnek befejezni a 4,5 km autópályából és a körülbelül ugyanannyi, kétszer kétsávos bekötőút megépítésére. Elméletileg. Gyakorlatilag, pedig csak akkor fogjuk elhinni, ha végre közlekedhetünk is majd rajta.
Mint ahogy a Maroskece – Radnót közötti szakaszon is, ahol a munkálatok szépen haladnak, augusztusra át is lehet majd adni a közel 18 km-t, de…
Itt is van egy bökkenő, mégpedig a Maroskecénél található leágazásnál. Ugyanis az építő Straco cég, csődközeli állapotban van, ezért elég rég leálltak a munkálatokkal.
Az Országos Úthálózat-kezelő Vállalat megpróbálja önerőből befejezni ezt a pár kilométert, szerintük két hónap alatt meg is tudnák valósítani, amennyiben sikerül átvenniük az építőtelepet.
Maros megyében még van egy függőben lévő autópálya-szakasz, mégpedig a Maroskece és a Kolozs megyei Aranyosgyéres közötti, amelynek építőtársulásának egyik tagja az éppen anyagi gondokkal küszködő Straco cég. Ludovic Orban miniszterelnök nemrég azt valószínűsítette, hogy hamarosan új céget bíznak meg a munkálatok átvételére, de ehhez új pályázatot kell majd szervezni. Jelenleg 35%-ban készült el ez a 16 km-es útszakasz.
És akkor még nem szóltunk arról, hogy ha meglesz az autópálya Marosvásárhellyel összekötő szakasza, amely a Metro és a Promenada Mall áruházak között csatlakozna a Dózsa György utcába, mi lesz a városon áthaladó forgalommal? Addigra valahogyan meg kellene építeni a város kerülőútját, amelynek Koronka és Nagyernye között szakaszán az egyik választási kampányban felavatták az építőtelepet, majd felfüggesztették a munkálatokat.
A másik szakasz, a Maroskeresztúr és Koronka közötti részén, (Marosvásárhelyt a Segesvári út irányában elkerülő rész) gyakorlatilag csak az elképzelés szintjén létezik.
És még egy (költői) kérdés: – Hogy állnak az autópálya építéséhez szükséges, kisajátított területek kifizetésével? (marosvasarhelyiek.ro)