fbpx
Életmód Koronavírus Közélet Tanügy

Ha a parlament rábólint – ez várható május 15 után

Amennyiben a törvényhozás elfogadja és az államelnök kihirdeti a kormány által elfogadott tervezetet, a következőképpen módosulnak a korlátozások: 

Szépségszalonok, borbélyüzletek, fodrászatok 

Fotó: PIxabay

Előjegyzés alapján fogadják az ügyfeleket, személyenként négy négyzetméter, két ügyfél között 2 méteres távolság kell legyen, és a várótermet üresen kell hagyni. Minden betérőnek megmérik a testhőmérsékletét, és amennyiben ez 37 fokon felüli nem engedik be a szalonba. Az üzlet bejáratánál az ügyfeleknek fertőtleniük kell a kezüket. Nem fogadnak olyanokat akiknek légúti megbetegedésre utaló tünetei vannak. A személyzetnek maszkot és kesztyűt kell viselnie és minden ügyfél után fertőtlenítenie kell a felületeket és a használt felszerelést. A maszkokat 4 óránként cserélni kell. A helyiséget legtöbb kétóránként ki kell szellőztetni. 

Fogorvosi rendelőkben 

Fotó: Pixabay

Kerüljék a kézfogást, beszélgetéskor tartsanak legalább másfél méteres távolságot egymástól. A fogorvosi kezeléseken kívül korlátozzák a páciensekkel való érintkezést. A rendelőbe nem fogadhatják a kezelt személy kísérőit (kivételt képeznek ez alól a gyerekek és a támogatáshoz kötött személyek). Nem tartózkodhat páciens a váróteremben és nem javasolják azt, hogy kávéautomatát vagy vízadagolókat helyezzenek el az előterekben, de azt sem, hogy reklámújságot, folyóiratokat vagy játékokat bocsássanak rendelkezésre. A fogászatok bejáratánál alkoholos alapú fertőtlenítőszert kell elhelyezni, gyakran kell fertőtleníteni a kilincseket, a recepciós pultot és a várótermet. Ugyanakkor kötelező a mellékhelyiségek fertőtlenítése minden használat után. Javasolják a kártyás fizetést.  A fogorvos telefonos előjegyzés alapján fogad pácienseket, akiket kikérdeznek arról, hogy vannak-e légúti megbetegedésre utaló tüneteik (tüsszentés, torokfájás, légzési nehézségek és/vagy 37 fok feletti testhőmérséklet) vagy beteg családtagjuk? És van-e az immunrendszerüket gyengítő bármilyen krónikus betegségük? A 65 éven felülieket vagy krónikus betegeket a rendelési idő elején fogadhatják. A bejáratnál megmérik a páciens testhőmérsékletét és kérik, hogy fertőtlenítse a kezét. A tervezetben szerepelnek további, a kezelésre vonatkozó szigorú szabályok is, amelyekről az orvosnak tájékoztatnia kell a beteget. 

Templomokban

Fotó: Pixabay

Az új típusú koronavírus terjedése elleni szabályok szigorú betartásával fogadhatják a hívőket az egyházak is. A kormány tervezete értelmében a templomokban minden személynek nyolc négyzetméteres helyet kell biztosítani. Mind a lelkészeknek mind a szertartásokon résztvevőknek maszkot kell viselniük. A maszknak fednie kell a szájat és orrot. A templomok bejáratánál alkohol alapú fertőtlenítőszert kell elhelyezni. A betérőket szemrevételezik, és amennyiben légúti megbetegedés tüneteit vélik felfedezni, nem engedélyezik a szertartáson való részvételt. A templomban jól látható helyre ki kell függeszteni a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírásokat. 

A tervezetben úgy fogalmaznak, hogy:

1. kerülni kell a szentképek vagy tárgyak kézzel vagy ajakkal való érintését, helyette a meghajlást vagy letérdelést javasolják

2. az áldást legkevesebb egy méteres távolságtartással adják 

3. úrvacsora osztásnál javasolják az egyszer használatos kanalakat, poharakat

4. négyóránként fertőtleníteni kell a templomajtókat, kilincseket, szentképeket és felületeket

5. a szertartásokat csak a szabad ég alatt tarthatják, a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályok betartásával. 

6. nem javasolják a búcsúk vagy vallási jellegű kirándulások szervezését.

Közszállítási eszközökön

Fotó: PIxabay

Kötelező az orrot és szájat fedő védőmaszk használata. A járművek befogadóképességének legtöbb felét használhatják, az utasok között legalább egy méteres távolságot kell biztosítani. Légúti megbetegedésre utaló tünetekkel az alkalmazottaknak otthon kell maradniuk, őket naponta ellenőrzik, a műszak kezdetekor megmérik a testhőmérsékletüket. A légkondicionálók esetében nem használható a belső légkeveréses funkció, és amennyiben lehetőség van rá, menet közben nyitva kell hagyni az ablakokat. A járműveket a műszak kezdetekor, majd négyóránként fertőtleníteni kell. Kerülni kell a száraz sepregetést vagy portörlést, a takarítást nedves eszközökkel kell végezni. Ahol erre lehetőség van, a járművekben hangos figyelmeztetést kell lejátszani a COVID – 19 járvány megelőzésére vonatkozóan. A szünetekben a sofőrök kötelesek tartani a távolságot munkatársaikkal, az utasokkal és a segéd személyzettel szemben is.  

A munkahelyeken

Fotó: PIxabay

A kormány tervezete értelmében május 15-től kötelezővé válik a maszk használata a munkahelyeken is. Légúti megbetegedésre utaló tünetekkel vagy koronavírussal fertőzött személlyel érintkezés esetén az alkalmazottak nem mehetnek be munkahelyeikre. Gyakran kell kezet mosni, és kerülni kell az arc érintését.  

Az alkalmazóknak gondoskodniuk kell arról, hogy műszakonként kevesen tartózkodjanak egy légtérben. Műszak kezdetekor kötelesek megmérni az alkalmazottak testhőmérsékletét és amennyiben az meghaladja a 37 fokot, családorvoshoz kell küldeniük őket. A munkahelyeken biztosítani kell az egyének közötti másfél méteres távolságot, az egymással szemben dolgozók között elválasztókat kell felszerelni, amelyeket gyakran kell fertőtleníteni. Műszak kezdetekor, majd négyóránként fertőtleníteni kell a munkafelületeket és eszközöket alkohol alapú szerekkel más-más időpontra kell időzíteni az ebédszüneteket, és biztosítani a 2 méteres fizikai távolságtartás lehetőségét. A helyiségeket gyakran kell szellőztetni, a légkondicionáló berendezéseket hetente egyszer takarítani, hétvégén pedig a gyártó által előírt módszerrel fertőtleníteni kell. 

Oktatási intézményekben

Fotó: PIxabay

Június másodika és 12-e között visszatérhetnek az iskolapadokba a nyolcadik és tizenkettedik osztályosok, illetve a szakiskolák végzősei. Az órákon való részvételt itt is szigorú feltételekhez kötik. Egy teremben egyszerre legtöbb 10 diák tartózkodhat, a tanórák között legalább 10 perces szüneteket kell tartani és egy iskolai nap nem tarthat 3 óránál többet. A tantermekben nem tartózkodhatnak, krónikus beteg vagy 65 éven felüli személyek. A szünetek ideje alatt két osztálynál több nem tartózkodhatnak a folyosókon. A tanórák vagy vizsgáztatások megkezdése előtt, klór vagy alkohol alapú fertőtlenítő szerrel kell tisztítani a termeket majd legalább fél órát szellőztetni. A tanintézménybe érkezéskor mérik a pedagógusok és diákok testhőmérsékletét és ellenőrzik a védőmaszk viselését. Minden padba csak egy diák ülhet, előtte és mögötte üresen kell hagyni a padsort. (Forrás: Ziarul Financiar – marosvasarhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Feje tetejére állt a közlekedés, megszokásból vezetünk

Rákóczi Kinga

Soós mindent vitt, csak egy körzetben maradt alul

zkadar

Megint bajnokok!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben