ÉletmódKözéletSport

Virtuális futóverseny, valós adományért!

Otthon szaladsz, vagy a ház, a tömbház körül?  Esetleg egy futópadon, vagy taposógépen? Vagy csak egyszerűen szeretsz sétálni, de leméred a távolságot?

Május 1-3 között most ezt akár jótékony célra fordíthatod!

A Szent György Menedzser Klub sportszakosztálya adománygyűjtő virtuális futóversenyt szervez, melynek minden megtett kilométere után 50 lejt adományozhatsz egy jótékony célra. Az összeget a Marosszéki Közösségi Alapítvány már előre feltérképezett programjaira fordítja, többek között a járvány miatti otthoni oktatásra – mondta Horváth Árpád, a menedzser klub sportszakosztály vezetője.

Nem számít, ha valaki 1 kilométert tesz meg, vagy 50-et, akár három nap alatt is össze lehet gyűjteni őket. A lényeg a mozgás és a jótékonykodás. Természetesen egy összegben is lehet adományokat felajánlani, a hangsúly most a megtett km-en van.

Akár családok, tömbházat, esetleg utcák is összefoghatnak és együtt gyűjtenek kilométereket!

Vasárnap estére a következő telefonszámra kell elküldeni az adatokat, Whatsapp-on vagy sms-ben:  0744 505 710. Az üzenetnek tartalmaznia kell a nevet, a megtett távot és az erre fordított időt.  

Horváth Árpád szerint két díjazást is terveznek, az egyiken a táv hosszát vennék figyelembe, a másikon az összegyűjtött adomány mennyiségét.

További részleteket, az adományozáshoz szükséges számlaszámot az esemény Facebook oldalán találtok!

Futásra, adományozásra fel!    

Kapcsolódó

Forgalomkorlátozások a Dózsa György utcában: csatornafedél-karbantartás kezdődik pénteken

Rigmányi Eszter

Interaktív történelemlecke – egyre több látogatót vonz a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély

Menyhárt Borbála

Könyv és gyertya – 35. évfordulós megemlékezés Marosvásárhelyen

Karessz

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek