KoronavírusKultúra

A Retromadár – online is – blokknak csapódik

A Sirály közvetítésének rendkívüli népszerűségének sikerén felbuzdulva a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata újabb, most is műsoron lévő produkcióját teszi elérhetővé a virtuális térben.

Keresztes Attila rendezése, a Sirályt közel 75 ezren látták, 5 ezer visszajelzést kapott az internet világából.

Ezúttal – meghatározott időre – a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadást lehet követni interneten a Társulat Facebook közösségi oldalán, valamint YouTube-csatornáján. Radu Afrim rendezése az elmúlt évek egyik kiemelkedő szakmai és közönségsikere.

Az előadás csak április 20-án, hétfőn este 6 óra és éjfél között lesz elérhető!

A színház felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy az előadás 14 éven felülieknek ajánlott. A nagy érdeklődésre való tekintettel a közvetítés román felirattal lesz követhető.

A Tompa Miklós Társulat archív előadásfelvételeit továbbra is a Társulat YouTube-csatornáján követhetik, ahová naponta kerülnek fel új videók. (marosvasarhelyiek.ro)  

Kapcsolódó

Kossuth-díjat kapott Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke

Villámcsődülettel ünnepeltek a táncosok: több helyszínen járták a legényest

Menyhárt Borbála

1848 újratöltve: egy kávéházi nap a szabadságharc szellemében

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek