KoronavírusKözélet

Bűnügyi feljelentés a kiszivárgott „maszkos” dokumentum miatt?

Pár nappal ezelőtt, koronavírus-gócpontokról szóló irat került ki a világhálóra, vasárnap pedig egy olyan határozat(tervezet), amelyben arról döntenek, hogy ma 14 órától Maros megyében mindenkinek kötelessége arcot és orrot védő maszkot viselnie minden köztéren, közintézményben, közszállítási járművön.

Maros megye prefektusa, Mara Togănel, közösségi oldalán jelentette be, hogy egyelőre ez egy tervezet, amelyre rá kell még bólintson a megyei Sürgősségi Bizottság mind a nyolc tagja, illetve javaslatokat is megfogalmazhatnak annak módosítására.

A dokumentum csak a szavazás, illetve a Prefektúra honlapján való megjelenést követően léphet hatályba.

Addig ez csak egy álhír, megjelentetése törvénybe ütközik – írta a főispán. Ez egy nem hivatalos írat egyelőre.

Mara Togănel azt is megjegyezte, hogy készül a bűnügyi feljelentés nem nyílvános információk közösségi terjesztése miatt. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Sportlegenda különdíj Bölöni Lászlónak

Nagyszabású fejlesztések a Sapientián: Marosvásárhelyen napelempark épül

Razzia Maros megyében: akcióban az E-SIGUR rendszer

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek