Nap mint nap az egészségüket kockáztatják, mégsem hallunk róluk a hírekben. A bolti eladók, az autóbuszvezetők, a taxisofőrök, a tehergépkocsit irányítók mellett a mentősök is naponta szembe találkoznak a kérdéssel: vajon valaki, akivel találkoztunk (megmentettünk, elszállítottunk) fertőzött volt-e?
Egy kis egység: gépkocsivezető, egy vagy két asszisztens és – ha szükség van rá – egy orvos. Ők az első vonalas mentősök, akik begyűjtik az egészségügyi beavatkozásra szorulókat. Ezt a nemes feladatot is el kell látnia valakinek.
Marosvásárhelyen is több mentőszolgálat működik, a megyei mentőszolgálattól, a rohammentősökön (SMURD) keresztül, a magánszolgáltatásig.
A jelenlegi súlyos járványban még inkább felértékelődik a munkájuk, bár sokszor nem is tudjuk, kik öltöznek be a hermetikusan védő ruházatba.
Forika István a marosvásárhelyi Mentőszolgálat főasszisztense szerint nem könnyű a helyzetük, de alkalmazkodnak. A kezdeti megdöbbenés után szépen lassan, vagy inkább gyorsan, lépésről-lépésre rendeződött a helyzetük. Míg korábban a koronavírus-gyanús esetekhez egy speciális egységet küldtek, mára már minden mentőautón található védőruha.
„-Eddig szerencsére kevés olyan hívásnak tettünk eleget, ahol lehetséges fertőzöttel találkoztunk, de a járvány még nem tetőzött.”
Érdekes módon a többi hívások száma megcsappant, félnek az emberek a kontaktustól. Míg korábban számos olyan hívásuk volt, amely nem igényelt volna mentős beavatkozást, most ezek minimálisra csökkentek. Még a krónikus betegségben szenvedők sem telefonálnak.
Mennyire véd a védőfelszerelés?
„-Most már minden mentőautón van elegendő védőruha. Igaz, meg kellett tanulnunk a használatát, mert például, ha nem szakszerűen vetjük le, akkor az is fertőzésveszélyes. A ruha hosszabb távú használata kellemetlenné válhat, de egyfajta biztonságot ad számunkra.”
A mentős diszpécser szolgálat dönt arról, hogy szükséges-e védőruhában kivonulniuk a mentősöknek. Ez attól is függ, hogy a segítséget kérő személy szerepel-e a Közegészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, azaz valamely veszélyeztetett zónából jött-e haza, vagy házi elkülönítésben vannak-e.
Mi is félünk!
„-Ez a hivatásunk, erre esküdtünk fel, ezzel együtt élünk. Természetesen mi is óvatosabbak vagyunk és amikor szükség van használjuk is a védőruhát.”
Eddig szerencsére csak szállítaniuk kellett fertőzés-gyanús személyeket. A Közegészségügyi igazgatóságnál vannak adatok arról, hogy a megye mely részei tartoznak a kockázati zónák közé, például azok, ahová hazajöttek a külföldön dolgozó vendégmunkások.
Felelőtlenség, kihágás vagy bűntény?
Talán nem is gondolunk bele, hogy mekkora kockázattal jár a mentősök munkája (is) ebben a járványban… Például a napokban az egyik beteg azt mondta, hogy egy hónapja érkezett haza Németországból, ezért a mentősök védőruha nélkül szálltak ki. Végül a beszállítás után, a kórházban derült ki, hogy tulajdonképpen a hazatérési időpontja jóval később volt, március 8-án, azaz éppen a kéthetes házi elkülönítés periódusának vége felé járt.
Gondoljunk bele, ha tényleg fertőzött lett volna, akkor akár az egész – akkor dolgozó – váltást ki tudta volna „iktatni” a forgalomból.
Jól esne nekik is a taps!
„-Nagyon szép gesztus az olaszok részéről, hogy megtapsolják az egészségügyi alkalmazottakat, akik teljes erőbedobással küzdenek a járvánnyal. Bevallom, nekünk is jól esne néha egy kis biztatás.”
Nagyon fontos a megfelelő tisztálkodás, kézmosás, fertőtlenítés és mindenki tartsa be a hatóságok döntéseit! – hívta fel a figyelmet Forika István.
A Maros megyei mentőszolgálat egyelőre a normál program szerint üzemel, de mindenki készenlétben van, fel vannak készülve a nehezebb időszakokra is. (marosvasarhelyiek.ro)