KoronavírusNagyvilág

Ausztria, Tirol lezárva: Nincs pánik, „csak” koronavírus.

Innsbruckban (Tirol tartomány fővárosában) élő egykori marosvásárhelyi gyorskorcsolyázó, Dörfler-Antal Emese számolt be a marosvasarhelyiek.ro portálnak a jelenlegi helyzetről:

Egyelőre április 5-ig, mind a 279 tiroli falu, város karanténban van. Se ki, se be. Egyik településről a másikba sincs utazgatás, kivéve, ha állandó lakhellyel rendelkezel Tirolban, vagy egy másik településen dolgozol, illetve, ha a településen nincs bolt, ahol a legszükségesebb élelmiszereket meg tudnád vásárolni – mondta interjúalanyunk.

Sajnos egy nap alatt (szerdáról-csütörtökre sz.m.) Ausztriában több mind háromszázzal nőtt a fertőzöttet száma – március 19-i reggeli adatok szerint 1843 pozitív esetet tartanak számon.

  Az osztrákok méltósággal viselik a járványt.

Sebastian Kurz kancellár vasárnap este jelentette be, hogy hétfőtől az 5 főnél nagyobb összejöveteleket, ha csak nem a járvány terjedésének megakadályozását célozzák.

Innsbruckban, bár hétfőn még délután 3 óráig voltak nyitva az éttermek, kedden már nem nyithattak ki.

Tirol tartomány vezetése vasárnap a tartomány egészét vesztegzár alá vonta, ugyanis itt jelent meg először Ausztriában az új koronavírus, és már 474 embert fertőzött meg.

Az osztrákok fegyelmezetten betartják a kancellár intelmeit – mondta az alanyunk, aki hozzátette: – alig látni embereket az utcán, a legtöbben betartják az óvintézkedéseket, elszigetelik magukat a külvilágtól, és csak akkor hagyják el lakhelyüket, ha halaszthatatlan dolguk akad. A boltokban mindent lehet találni, igaz van olyan, hogy az egyik üzletből elfogyott a zöldség, de a másikban bőven volt kapható. Az emberek nem pánikolnak, nem halmoznak fel fölöslegesen sem élelmiszereket, sem más terméket. A vásárlók legalább két méterre állnak egymástól, és a kisebb boltokban egyszerre legtöbb két vásárló tartózkodhat.

Nem verik le a helyet…

Az emberek a tavasz közeledtével kimerészkednének a szabadba, de betiltották még a kirándulásokat is, a szabadtéri sportolást stb. Első sorban azért, hogy minden egészségügyi dolgozó a vírus terjedésének megakadályozásán dolgozzon.

Így elmaradtak a térségre jellemző télisport események, idejekorán bezártnak tekintették a síszezont, a lakosok – a máskor ilyenkor még javában űzött sífutást, illetve túrasízést is mellőzik. A turizmus is teljesen megszünt a térségben.

Teljesen üres Innsbruck egyik jelképe, az Aranytetős ház előtti tér is.

Vidékről a házitejet vagy zöldséget hazaviszik a termelők. A kisboltokban, pékségekben – ahol nem lehet kártyával fizetni – „felírják” a tartozást.

A vállalkozóknak pedig gyors állami segítséggel próbálnak segíteni átvészelni a kritikus periódust. Az alkalmazottaknak egy ideig 80%-os fizetést biztosítanak a munkáltatók, amit majd az államtól visszakap a vállalkozó. Két nap alatt 4 milliárdról 38 milliárd euróra növelték az állami gazdasági segítségét. 9 milliárdot szánnak a garanciákra és a hitelekre, 15 milliárdot a leginkább sújtott ágazatoknak, 10 milliárdot pedig az adóhalasztásokra. (marosvasarhelyiek.ro)

Kiürültek az Innsbrucki dóm is az óvárosban.

Kapcsolódó

Orbán Viktor is jelen volt Kincses Előd búcsúztatásán Marosvásárhelyen

Szász Cs. Emese

Szijjártó Péter: az RMDSZ sikerében vagyunk érdekeltek

Szász Cs. Emese

XIV. Leó néven új pápát választottak a Vatikánban

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek