KoronavírusSzociálisTanügy

Pesszimista forgatókönyv a hatékony megelőzésért

Fotó: Marosvásárhelyi Rádió

A hatóságok a legpesszimistább forgatókönyv szerint hoznak intézkedéseket annak érdekében, hogy visszaszorítsák a koronavírus terjedését – állítja dr. Vass Levente. Az orvos, a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta, jónak tartja a vészhelyzeti tanács iskolabezárással kapcsolatos döntését, mert a nagy közösségekben nehezebben ellenőrizhető a vírus terjedése. Valószínűnek tartja azt is, hogy a tanítás felfüggesztésének időtartamát meghosszabbítják.

Hangsúlyozta pánikra semmi ok, ez egy preventív intézkedés aminek az a célja, hogy az Olaszországból vagy más országból behozott fertőzést izolálni tudja. Mint mondta, azok az Olaszországban dolgozó és ott koronavírussal fertőződő román állampolgárok, akik hazatérnek otthonaikba nagy valószínűséggel megfertőzik gyerekeiket is. Amennyiben a családtagok nem mennek közösségekbe, úgy könnyebb azonosítani azokat akikkel kapcsolatba kerültek és így izolálni a gócpontot.

Dr. Vass Levente szerint a fertőzöttek száma a közeljövőben valószínűleg növekedni fog, az idő felmelegedésével a vírusfertőzés is szezonálissá válik, és április után egyre kevesebb megbetegedésre kell számítani. Orvosként az is elmondta, hogy a vírus önmagában nem okozza a betegek halálát, általában azoknál von maga után nagyobb gondot, akik más betegségekben is szenvednek, a szövődmények miatt súlyosbodik a helyzet. Ebbe a kategóriába inkább az idős, beteg személyek tartoznak. Gyerekeknél nagyon kevés súlyos komplikációról számoltak be a Kínai, az Olasz és más hatóságok.

Az egészségügyi intézmények fertőtlenítőszerekkel való ellátásáról az állam gondoskodik az országos tartalékalapból. Vészhelyzetek esetére ugyanis vannak tartalékok mind a katonaság, mind az egészségügy részére. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Megvan a ludas: fertőzött túró okozhatta a szászrégeni ételmérgezést

Rigmányi Eszter

800 lejes támogatás a kisnyugdíjasoknak: az első részlet áprilisban érkezik

Rigmányi Eszter

Hatvanötezer Maros megyei pályázhat ingyenes napelemekre

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek