Koronavírus

Elmarad a Székely Szabadság Nap-i rendezvény

Figyelembe véve a román járványügyi hatóságoknak a koronavírus járvány megelőzésére vonatkozó döntését, a 2020. március 10-ére meghírdetett marosvásárhelyi Székely Szabadság Nap-i megemlékező rendezvény és az azt követő tiltakozó felvonulás elmarad – adja hírül honlapján a Székely Nemzeti Tanács.

Az értesítőben arra kérik a szervezőket, hogy az autóbuszrendeléseket mondják vissza, és tegyenek meg minden a rendezvény elmaradásából következő, rájuk háruló lépést. Egyben arra kérnek minden olyan személyt aki részt kivánt venni a rendezvényen, hogy otthonában fordítsa a felszabadult időt a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének népszerűsítésére és elektronikus aláírására.

A Székely Szabadság Napi felvonulás és tiltakozás elmaradásával egy időben elhalasztják a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermébe tervezett Gábor Áron-díj ünnepélyes átadását is.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs emlékeztetett, hogy Magyarországon lefújták a Március 15-i fővárosi rendezvényeket is. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Nem lesznek korlátozások a járvány hatodik hulláma miatt, ígéri az egészségügyi államtitkár

Szász Cs. Emese

Bezártak az oltóközpontok

Rákóczi Kinga

Igényelhető a koronavírus elleni negyedik oltás. Kiknek ajánlott?

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek