A Kínából, Lombardia és Veneto tartományból érkezők 14 napos karanténba helyezésére alkalmas helyiségeket alakítottak ki Maros megyében – tájékoztat a Prefektusi Hivatal.
Tekintettel arra, hogy Olaszországban is sok romániai vendégmunkás él és dolgozik. (Lombardiában például 176 ezer román állapolgárt tartanak nyilván), a román hatóságok elrendelték, hogy mindenki, aki Lombardiából vagy Venetoból érkezik, automatikusan kéthetes karanténba kerüljön, függetlenül attól, hogy vannak-e tünetei, vagy sem. Arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban többen útnak indulnak Románia felé, akár autóbusszal, akár repülővel. Az egészségügyi minisztérium éppen ezért közölte, hogy senki nem kerülheti el a karantént, Romániában elég helyet készítettek elő a fertőzésgyanús esetekre.
Ma délig Maros megyében 18 személyt helyeztek karanténba a Közegészségügyi Igazgatóság alkalmazottai. 14 napig nem hagyhatják el otthonaikat. A Prefektúra és más illetékes intézmények készenlétben állnak – tájékoztat a hivatal.

Az Egészségkalauz tájékoztatása szerint koronavírus ellen jelenleg nincs védőoltás, de több nemzetközi kutatócsoport bejelentette már, hogy dolgoznak ennek kifejlesztésén. Mivel a náthához, influenzához hasonló, cseppfertőzéssel terjedő fertőző betegségről van szó, a megelőzéséhez hasonló szabályokat kell betartani.
Rendszeresen és alaposan mossunk kezet szappannal, alkalmanként legalább 20-30 másodpercig!
Ha nincs lehetőségünk a szappanos kézmosásra, alkalmazzunk alkoholos fertőtlenítő kéztisztító zselét!
Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé, vagy köhögjünk, tüsszentsünk a könyökhajlatunkba!
Kerüljük a zsúfolt helyeket!
Viseljünk az orrot és a szájat takaró arcmaszkot!
Lehetőség szerint ne utazzunk az érintett területekre, ha kénytelenek vagyunk, kerüljük azokat a helyeket, ahol élő állatokkal vagy nyers hússal kapcsolatba kerülhetünk (pl. a piacokat).