KözéletSzociális

A fővárosban nem tiltakozhatnak a szélsőségesek

A bukaresti polgármesteri hivatal betiltotta a székelyföldi románok civil szervezeteinek az államelnöki hivatal elé vasárnapra tervezett tüntetését. A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma és a Nemzet Útja Egyesület tüntetésen kérte volna az államfőt, hogy ne hirdesse ki a közigazgatási törvény módosítását, mely szerintük második hivatalos nyelvvé teszi Romániában a magyar nyelvet.

A demonstráció betiltását a Nemzet Útja szélsőségesen magyarellenes egyesület elnöke, Mihai Tirnoveanu közölte tegnap este a közösségi oldalán. A tiltó határozatban Bukarest alpolgármestere arra hivatkozik, hogy a tüntetés zavarná az elnöki hivatal működését. A tiltást Mihai Tirnoveanu a gyülekezési jog súlyos megsértésének minősítette, és közölte, hogy egyesülete tovább folytatja a küzdelmet az alkotmányellenesnek vélt törvénymódosítás ellen. A Székely Figyelő Alapítvány beadványban figyelmeztette a fővárosi polgármesteri hivatalt arra, hogy a tervezett tüntetés nyilvánvalóan sérti a gyülekezési törvénynek azt a paragrafusát, amely szerint tilosak a totalitarista eszméket hirdető fasiszta, rasszista, kommunista, sovén gyülekezések, illetve azok, amelyek nemzeti vagy vallási alapú gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítanak. (MTI/marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Maros megyében is igényelhető lesz az elektronikus személyi igazolvány

Rigmányi Eszter

Demens beteg a családban – tanácsokkal segítik az ápolókat, hozzátartozókat

Dolgoznak a balavásári körforgalomnál – torlódásokra lehet számítani

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek