Közélet

Marosvásárhelynek nincs elfogadott költségvetése

12 szavazattal, 4 ellenében, 1 tartózkodással elhalasztották a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a város költségvetésének elfogadását. Dorin Florea polgármester ezúttal sem jelent meg a tanácsülésen.

Az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja javaslatára a tervezetet a tanács következő, rendes ülésének napirendjére tűzik.

Csíki Zsolt RMDSZ frakcióvezető elmondta, nem tudnak megszavazni egy olyan tervezetet amiben homályos tételek vannak, és ami nem biztosítja év végéig a város működését. Nevesen a hivatal dolgozóinak a béreit, a közszállítási és köztisztasági szolgáltatások kifizetését. Mint mondta, több ízben igényeltek erre vonatkozó magyarázatot, de a hivatal alkalmazottai nem tettek eleget a felkérésnek.

A tanácsülés elején, napirend előtti felszólalásban a Maros Megyei Magyar Diáktanács képviseletében, ifj Szepessy László elmondta, hogy a diákok számára a városban uralkodó helyzet tarthatatlan. „A diákok, nem tudják tovább tolerálni ezt a gyalázatos állapotot”. A Polgármesteri Hivatal még azt a minimális összeget sem fizeti ki, amelyet a városi tanács határozattervezetként megítél nekik.

A polgármesteri hivatal képtelen ellátni azt az alapvető feladatát, hogy megbecsülje, elismerje a saját városa tanulóit. És itt nem csak azokról a diákokról van szó, akik elérik a 8,50-es átlagot, hanem azokról is szól akik országos és nemzetközi versenyeken népszerűsítik a városunkat és a megyénket. Mégis hogyan képzeli a polgármesteri hivatal, hogy egy diák otthonosan, jól érezze magát, fiatal tanulóként amikor még egy kéznyújtásban sem részesül a városvezetéstől?

Az iskolában arra nevelnek minket, hogy be kell tartanunk a szabályokat … milyen példát mutat a városvezetés a szó betartásról és a házifeladat megoldásról.

ifj. Szepessy László elmondta, a Polgármesteri Hivatal másfél éve csúfot űz városa jövőjéből a fiatalságból, másfél éve kapja a fekete pontokat, de úgy néz ki, hogy nincs ennek következménye.

A Maros Megyei Magyar Diáktanács elnöke hangsúlyozta: ”mi diákok ezt nem hagyjuk annyiban, nem engedjük, hogy egy inkompetens vezetés kijátszon, átverjen bennünket, és ne higgyjék, hogy ez csak magyarokat érintő probléma mert nem az, éppen ezért vannak itt velünk a román diákok, hiszen ők sem részesülnek az ösztöndí kifizetésében.”

A városi tanácsosoktól azt kérték, hogy gyakoroljanak nyomást a polgármesterre és hivatalára, hogy kezdje el törleszteni azt a hatalmas adósságot amelyet a fiatalokkal szemben felhalmozott.

Mint megtudtuk 12.403 marosvásárhelyi diák várja a neki megígért ösztöndíjat. A tanácsülésen résztvevő igazgatók egy része épp az ösztöndíjakra hivatkozva próbálta meggyőzni a tanácsot arról, hogy fogadják el a költségvetés- tervezetet. A tanácsosok végül a halasztás mellett döntöttek. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Sportlegenda különdíj Bölöni Lászlónak

Nagyszabású fejlesztések a Sapientián: Marosvásárhelyen napelempark épül

Razzia Maros megyében: akcióban az E-SIGUR rendszer

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek