A Maros Megyei Románok Polgári Fóruma is részt vesz azon a fővárosi tüntetésen amellyel arra akarják rávenni az államfőt, hogy ne hirdesse ki a módosított közigazgatási törvénykönyvet.
A
megmozdulást vasárnapra
hirdették meg a Maros, Kovászna
és
Hargita
megyei
Románok Fóruma és
a Calea Neamului Egyesület. A két szervezet képviselői szerint az
új közigazgatási törvénykönyv „a
román állam második hivatalos nyelvévé teszi a magyart”,
többek között azáltal, hogy „kiterjeszti a magyar nyelv
használatára vonatkozó kötelezettséget a központi
intézményekre”. A
törvény
lehetővé teszi a magyar nyelv használatát a helyi közigazgatásban
olyan esetekben is, amikor a kisebbség aránya nem éri el a 20
százalékot.
A
Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Târnoveanu azt írja
Facebook-oldalán, petíciót nyújtanak be az Államelnöki
Hivatalhoz, amelyben kérni fogják az államfőtől, „maradjon
következetes 2018-as álláspontjához”, amikor a két
szervezet által is kifogásolt előírások miatt megtámadta a
jogszabályt az alkotmánybíróságon.
A nagygyűlést vasárnap 16 óra 30 percre hívták össze a Cotroceni-palota előtti térre.
Tegnap a gyergyószentmiklósi Székely Figyelő Alapítvány elnöke, Árus Zsolt közölte, hogy felkérte a rendőrség, a csendőrség és a bukaresti polgármesteri hivatal illetékeseit, ne engedélyezzék a tüntetést. Hangsúlyozta „Románia valamennyi állampolgárának közös és oszthatatlan hazája„, és szavatolja a nemzeti kisebbségek számára a jogot etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez, kifejezéséhez.
Árus Zsolt figyelmeztet, hogy a törvény tiltja az olyan nyilvános gyűléseket, amelyeken gyűlöletet terjesztenek, diszkriminációra vagy az állampolgári jogok megszegésére uszítanak. (Agerpres – marosvasarhelyiek.ro)