KözéletMegye

Jedden is van költségvetés!

A Marosvásárhely melletti Jedd község tanácsa szerdán megszavazta az erre az évre vonatkozó költségvetését – áll a polgármesteri hivatal közleményében.

Idén a helyi önkormányzat a régebbi projektek folytatása, illetve befejezése mellett néhány újba is belevág. Ezekből válogatunk:

 – elkészítik a község összes utcájának asztfaltozási megvalósíthatósági tervét, ugyanakkor öt utcát le is aszfaltoznak, elkezdik Agárdon a ravatalozó építését, elkészítik a geológiai tanulmányt a kebelei, kebeleszentiványi és agárdi csatornahálózat kiépítéséhez, bővítik a szemétszállítási szolgáltatást úgy, hogy a lakások elől havi szinten elszállíttatjuk a szelektíven gyűjtött hulladékot, járdákat javítanak

A régebb elkezdett munkálatok közül a tervekben szerepel, hogy befejezik a kormányprogram révén a vízhálózat bővítését, illetve európai alapokból a sportöltözőt.

Saját és uniós forrásból folytatják a csatornahálózat kiépítését Jedden – ez egyébként a község történetének legnagyobb beruházása.
Befejezik a buszmegállók modernizálásáról szóló projektet a várakozó kialakításával és ugyanakkor a közvilágítás bővítését ott, ahol kérés van erre. (marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Lemondott Klaus Johannis

Pápay Kamilla

Gyermekotthon-ügy: lezárultak az ellenőrzések

Közúti balesetek: nőtt a halálos áldozatok száma

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek