KözéletMegyeSport

„Szárnyakat adnak” – ALAE kitüntetések

Marosvásárhely két köztiszteletnek örvendő sportszemélyisége kapja meg kedden, február 11-én, a Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését.

Szőcs Bernadette, Marosvásárhely legismertebb, jelenleg is aktív sportolója, kétszeres asztalitenisz csapat Európa-bajnok. Klosz Péter a Romániai Triatlon Szövetség volt elnöke, a sportág egyik legkiemelkedőbb hazai úttörője, post mortem kaphatja meg a kitüntetést.

Szőcs Bernadett a hétvégén a svájci Montreux-ben próbálta volna meg visszahódítani tavaly elveszített Top 16-os címét, amelyen a kontinens legjobb tizenhat versenyzője vesz rész. Ott azonban már az első körben búcsúzott. Ennek ellenére Bernie nem csügged, közösségi oldalán arról ír, hogy ezek a kudarcok és az esetleges kritikák még erősebbé teszik. Fő célja továbbra is egy olimpiai érem megszerzése. Erre akár már idén sor kerülhet, ugyanis csapatban már kijutottak a Tókió-i olimpiára. Egyéniben még nem biztos az indulása, ugyanis Románia két sportolót nevezhet.

Klosz Péter a romániai triatlonsport úttörőjének számít, vezetésével a sportág felkerült a hazai és nemzetközi térképre. 2012-ben, amikor a triatlon kivált a Kerékpáros Szövetségből, a marosvásárhelyi sportember a testület főtitkári tisztségéből segítette a sportág fejlődését. 2016-ban a Román triatlon Szövetség elnökének választották. Nemzetközi kapcsolatainak kialakítása után számos versenyt hozott Romániába és Marosvásárhelyre.

Cheile Gradisteien rendezte meg a szövetséggel a Téli triatlon Világbajnokságot, majd Marosvásárhelyen krossz-duatlon és triatlon Európa-bajnokságra is sor került. 2019-ban a város eddigi legnagyobb sporteseményét szervezte meg. A Multisport európa bajnokság tíz napja alatt 7 kontinentális bajnoki cím lelt gazdára, több, mint 1800 sportolót és számos szurkolót megmozgatva a földrész minden sarkából. Idén, február végén pedig a téli triatlon Európa-bajnokság rendezési jogát szerezte meg, melyre ismét Cheile Gradistei-en kerül sor.

Az ALAE kitüntetések átadására február 11-én 11.00 órától kerül sor a Kultúrpalota Kistermében.

Maros megye legrangosabb kitüntetését olyan személyiségek kaphatják meg, akik tevékenységükkel a közösséget szolgálját, szolgálták, kitűntek tenniakarásukkal és inspirációs forrást jelentettek mások számára.(marosvasarhelyiek.ro)

Kapcsolódó

Rejtélyes lakótársulási tartozások Marosvásárhelyen – a városvezetés közbelépett

Pápay Kamilla

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Nem lesznek vágóhidak Marosvásárhely piacain – bárányt csak az üzletekben árulnak majd

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek