Facebook oldalán tette közzé terveit Soós Zoltán a marosvásárhelyi Poklos-patak medrének felújításával kapcsolatosan. A polgármesterjelölt azt állítja, hogy a lakosság használatába kell adni azt a felületet, ami ma gondozatlanul és kihasználatlanul szeli át a város fontos részeit.
Elég volt az ígéretekből. Ma is Ceauseșcu rendszerbeli állapotok uralkodnak a Poklos-patak medrében.
Arra tesz ígéretet, hogy a Ceauseșcu rendszerbeli állapotokat felszámolja és a meder teljes hosszában, a Tudor negyedtől a Ligetig, bicikliutat és zöldövezeteket fognak kialakítani. Ugyanakkor minteg 15 ezer négyzetméternyi zöld övezet létrehozását látja szükségesnek.
A teljes hossz mintegy 25 százalékának lefedésével továbbá parkolóhelyeket alakítana ki, a város különböző szakaszain, ezáltal hozzávetőlegesen 2000 új parkolóhely létrehozását látja megvalósíthatónak. Meglátása szerint a Tudor negyedben, a Hangya (Furnica) lépcső aljában és a központi zónában (a Dózsa György és Szabadság utca szakasza) is van erre lehetőség.
👉 Megjegyezte, hogy az ügy érdekében az Országos Vízügyi Hatóság pozitív hozzáállására is számít, amit azért lát most kivitelezhetőnek, mert a marosvásárhelyi Ervin Molnart a napokban nevezték ki az Országos Vízügyi hatóság élére, ami egy jó együttműködés előjele lehet.