fbpx
Közélet Megye

Nem jelent meg Dorin Florea kedden az Országos Diszkriminációellenes Tanács előtt

Ingzsebből fizeti?

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) keddre idézte be Dorin Floreat, de nem jelent meg, aki ellen rasszista, a cigányokat sértő múlt heti kijelentése miatt indult eljárás.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba elmondta, hogy a városvezető egy hivatalos levelet küldött, amiben kifejtette saját álláspontját. A levélben azt hangsúlyozza, hogy nem diszkriminálta a roma közösséget azzal a kijelentésével, hogy esetükben szabályozni kellene a gyermekvállalást, ugyanis többen csak a gyermeknevelési támogatás miatt vállalnak gyermeket. Asztalos Csaba szerint Dorin Florea azt is nehezményezte, hogy a diszkriminációellenes tanács hivatalból indított eljárást ellene.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke hozzátette, legtöbb egy héten belül kell dönteniük az ügyben, de ez várhatóan már holnap megtörténik. A bukaresti Aresel civil, jogvédő szervezet múlt pénteken tüntetést is szervezett Marosvásárhelyen, amikor Dorin Florea lemondását kérték. Egy tegnapi levelükben pedig azt kérték az államelnöki hivataltól, hogy vonja vissza Dorin Floreától az „Érdemért” Országos Díj lovagi fokozatát, amelyet 2011-ben kapott meg Traian Băsescu akkori államfőtől.

Ajánlott bejegyzések

Fogyatékosoknak szerveztek „paralimpiát”

zkadar

Nem változott az állapota a Marosvásárhelyen ápolt fehéregyházi diáklánynak

Rákóczi Kinga

A költségvetésről számokban…

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben