Megközelítőleg 43 millió lejt osztott le a polgármesteri hivataloknak a Maros Megyei Tanács, erről döntött a képviselőtestület január 20-ai rendkívüli ülésén.
A Maros megyei önkormányzat Péter Ferenc elnök szerint, – Azért volt fontos számunkra ez a döntés, mert 45 napja van minden településnek jóváhagyni az idei költségvetését. Ezért a jövedelmi oldalon már ismertek az adatok, tehát valamennyi önkormányzat nekikezdhet és tárgyalhatja a saját büdzséjét. Az is fontos volt, hogy figyelemmel legyünk az olyan többletkiadásokra, mint ami a rohammentő-szolgál vagy az idősotthonok működtetésével jár.
Az idén egymillió lejjel kevesebbet tudtak szétosztani – „Hogy ennek milyen következménye lesz, még nem tudjuk, a kollégák jelenleg gyűjtik az adatokat, hogy mekkora összegekre van szükség a működési költségek fedezésére” – magyarázta az elnök.
A hétfői ülésen 27 316 000 lejt hagyott jóvá a megyei tanács – a helyi fejlesztési programokra, a társfinanszírozást igénylő infrastrukturális programok támogatására, valamint a települések olyan működési költségeinek fedezésére, amelyeket az önkormányzatok nem tudnak saját bevételeikből finanszírozni.
Mivel Nyárádszereda önkormányzata önállóan bonyolítja le az ún. tej-kifli programot, a megyei önkormányzat 127 ezer lejjel támogatja a program kivitelezését a 2019-2020-as tanév, január-júniusa közötti időszakban. Ebből az összegből 97 ezer lejt fordíthatnak pék- és tejtermékek, valamint gyümölcs beszerzésére, 30 ezer lejt pedig a program keretében végzett oktató tevékenységek finanszírozására.
Maros megye 2020-as általános költségvetésének összeállítása még folyamatban van, elfogadására várhatóan a februári tanácsülésen kerül sor.