KözéletMegye

Florea: Új kritériumok szerint kéne megítélni a gyermeknevelési támogatást

Ingzsebből fizeti?

Dorin Florea javaslata szerint a gyermeket vállaló szülök kötelező szociális vizsgálaton kellene átessenek. Mint mondja, a vizsgálat több szempontot kellene, hogy figyelembe vegyen, többek között azt, hogy a leendő szülők rendelkeznek-e stabil munkahellyel és lakással, elfogadható- e a gyermeket vállaló pár pénzügyi helyzete. Emellett szempont lenne az is, hogy a szülők rendelkezzenek a törvény által meghatározott minimális iskolai végzettséggel, és felnőtt korúak legyenek.

Hozzátette, kivételes esetekben, amikor a gyermeket vállaló pár nem felel meg ezeknek a feltételeknek, az államnak át kellene vennie a gyermeket és felajánlja a családnak a gyermek fejlődéséhez szükséges megfelelő feltételeket, mint például higiénia, oktatás, étkezés. Ebben az esetben a támogatást már nem kapnák meg a szülők. A polgármester szerint amennyiben az előírt feltételeket teljesítenék az érintett szülök, lehetőséget kapnának arra, hogy a gyermek visszakerüljön a családba. Meggyőződése, hogy egy erről a témáról folytatott komoly vita és a jövedelemben részesülő személyek tudatosítása fellendítené a fogamzásgátló programot. Forrás: marosvásárhelyirádió.ro

Kapcsolódó

Maros megyeiek is beleszólhatnak az európai költségvetés alakításába

Pápay Kamilla

Minden csepp vérre szükség van!

Csúcstechnológiás eszközökkel gazdagodnak a megyei kórház járóbeteg-rendelői

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek