A szegénység és a társadalmi kirekesztettség felszámolása érdekében indított programot Jedd község. A tavaly elindított projekt keretében képzéseket szerveztek több száz személy számára, többek közt számítástechnikai és vállalkozói ismeretekből, 100 ezer lejt fordítottak a képzéseken való részvétel ösztönzésére, 39 vállalkozás megalapítását támogatták a községben, a vállalkozói szellem ösztönzésére pedig 750 ezer eurót fordítottak, tájékoztat közleményében a jeddi polgármesteri hivatal.
Mindemellett 300 gyereket vontak be szociális-oktatási programokba, 50 lakás kataszteri helyzetét rendezték és felújították az Integrált Szolgáltatások Multifunkcionális Központját, ahol speciális tevékenységeket tartottak. Az ún. POCU program iskolaelhagyást célzó projektje keretében felújították a négy tanintézmény udvarát, és 300 gyereknek indítottal iskola utáni foglalkozást, ahol többek közt logopédiai gyakorlaton is részt vehetnek. A POCU program célja a szegénység, a társadalmi kirekesztés és a megkülönböztetés elleni küzdelem.
forrás: közlemény