fbpx
Közélet Megye

Péter Ferenc: Eredményes év áll mögöttünk és izgalmas év áll előttünk

Milyen irányba halad Maros megye, hogyan értékelhető az eltelt év a megye és a magyar közösség szempontjából? Mi vár ránk jövőre, melyek a következő időszak legfontosabb kihívásai? A 2019-es év próbatételeiről és eredményeiről, valamint jövő évi terveiről kérdezték Péter Ferencet, a Maros Megyei Tanács és az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét a népújság szerkesztői.

– Ha visszatekintünk az eltelt évre, hogyan értékelné a 2019-es esztendőt?

– Mindent összevetve, úgy gondolom, eredményes évet zártunk, és ha a megyei tanácsot nézzük, talán azt is kijelenthetjük, hogy az egyik legeredményesebb év volt az intézmény életében, hiszen nagyon sok beruházást valósítottunk meg 2019-ben. Minden eddiginél több pénzt fordítottunk a megyei kórház fejlesztésére, és az előző évekbelinél jóval hosszabb útszakaszt, több mint 120 km-t sikerült leaszfaltoznunk, korszerűsítenünk. Annak is örülök, hogy a két nagy infrastrukturális beruházás, amelyet az elmúlt évben fejeztünk be – a repülőtér felújítására és a Transilvania Motor Ringre gondolok –, idén már látványos eredményt hoztak. A motorsportpályát illetően igazi sikertörténetről beszélhetünk, hiszen több mint 30 versenyt és magánrendezvényt szerveztek a pályán az év során, több országos bajnokság, illetve az Európai Multisport Triatlonbajnokság egyik próbája is itt zajlott. A marosvásárhelyi repülőtér egész évben zavartalanul működött, és folyamatosan nőtt az utasok száma. Itt idén is folytattuk a fejlesztéseket, de ebben az évben többnyire kisebb beruházások valósultak meg, amelyek a repülőtér biztonságosságát és az utasok kényelmét szolgálják, így például a mobiltelefonos beléptetést lehetővé tevő új rendszer. Emellett idén elindítottunk egy nagyobb munkálatot is, a repülőtér esővíz-elvezető rendszerének az építését. Ezt a több mint 11 millió lejes beruházást kormánytámogatással fogjuk megvalósítani. 


– A repülőteret az év folyamán többször is érte kritika, a legtöbben azt kifogásolják, hogy kevés célállomásra lehet eljutni Marosvásárhelyről. Miért nem sikerült több járatot indítani?

– Talán nem túl látványos, amit eddig elértünk, és azok, akik elégedetlenek, azért keveslik azt, ahol tartunk, mert egyszerű összehasonlítást végeznek a marosvásárhelyi és egy általuk ismert más repülőtérrel, például a kolozsvárival. Viszonyítani lehet és kell is, de azt is figyelembe kell venni, hogy a marosvásárhelyi repülőtér egy évig zárva volt a felújítás miatt, ez pedig az üzleti életben nagy kiesés. Gyakorlatilag olyan, mintha elölről kezdenénk mindent. Sok légitársasággal tárgyaltunk, de az új járatok indításáról mindig a piaci kereslet-kínálat alapján döntenek a társaságok. Mi is szeretnénk több járatot, és mindent megteszünk, hogy jövőre újakat tudjunk indítani. Az idén azonban, úgy gondolom, nagyon nagy eredmény, hogy sikerült napi járattal összekötnünk Marosvásárhelyt Budapesttel, hiszen ez a kapcsolat azt is jelenti, hogy Budapestről számos országba lehet könnyűszerrel eljutni.

– Mit tart a 2019-es év legnagyobb kihívásának?

– Azt hiszem, az elmúlt évet az átlagosnál is nagyobb politikai bizonytalanság jellemezte. Ez nem jó az országnak, kiszámíthatatlanná teszi az állami támogatásokat, és megnehezíti a beruházásokat és a tervezést. Az év első nehézségét az okozta, hogy nagyon későn fogadták el az országos költségvetést, így csak áprilisban tudtuk jóváhagyni a megye büdzséjét. Emiatt minden beruházás elindítása késett. A bukaresti politikai viszályok megnehezítették a kormánnyal a tárgyalást, hiszen nemegyszer előfordult, hogy leváltották a minisztereket vagy azokat a kormányhivatalnokokat, akikkel egyeztettünk bizonyos beruházásokról vagy különböző problémák megoldásáról. A PSD-kormány bukásával és az új liberális kormány felállásával egyelőre nőtt a bizonytalanság, hiszen még nem látjuk pontosan, milyen irányt fog követni az új kormány. Ehhez még el kell telnie egy kis időnek, és várjuk a jövő évi költségvetés jóváhagyását is, ennek kapcsán, remélem, lesz még változás, és nem marad abban a formában, ahogyan a kormány felelősségvállalással elfogadta.

– Helyi szinten, Marosvásárhelyen is komoly politikai harcok voltak idén. Sikerült ezeket lezárni, megoldani?

– Valóban sok energiát emésztettek fel idén a politikai játszmák és viták. Az RMDSZ-en belül is voltak vitáink. A konfliktusokat rendeztük, nyerni szeretnénk a jövő évi önkormányzati és parlamenti választáson. A belső széthúzásnak, megosztásnak és a politikai tévelygőknek nincs helye közöttünk. A külső és belső nehézségek ellenére a Maros megyei RMDSZ idén is bizonyította, hogy a legerősebb politikai alakulat a megyében. Az európai parlamenti választáson és az államelnök-választáson is jól szerepelt a megye, és hosszú évek után teljesen egyértelműen szembeszálltunk Dorin Florea polgármesterrel, és megakadályoztuk a város további eladósítását. Folytatni fogjuk az aktív ellenzéki politizálást, de ezzel párhuzamosan egy társadalmi párbeszédet indítottunk el, hogy pontosabb képünk legyen a marosvásárhelyi közösség igényeiről, és ezt figyelembe véve dolgozzuk ki a következő négy évre a fejlesztési terveinket, programunkat, amellyel meg akarjuk nyerni a jövő évi választást.  

– Ha a megyei tanács tevékenységét nézzük, mit tart az idei év legnagyobb megvalósításának? 

– Már az év elején döntöttünk róla, hogy idén elsőrendű fontosságúként kezeljük a megyei kórházat. Ez sikerült is, hiszen minden előző évinél több pénzt költöttünk az egészségügyi intézmények felújítására, felszerelésére, összesen mintegy 32,6 millió lejt. Az egyik legnagyobb beruházás, amelyet sikerült be is fejezni, az onkológiai klinika melletti sugárterápiás bunker felépítése. Az építést befejeztük, jövőre, reméljük, megérkezik az új sugárterápiás készülék, és ezt mielőbb működésbe tudjuk helyezni. Az onkológiai klinikát is fel fogjuk újítani, ez a beruházás is el van indítva. Az ünnepek alatt elköltöztetjük a betegeket az épületből, és jövőre kezdődnek a munkálatok. Sajnos, nagyon sok kórház működik régi, a mai elvárások szerint nem megfelelő épületben. Ezeket mind fel kellene újítani. Arra törekszünk, hogy az elkövetkező években minél több klinikát korszerűsítsünk, és minél modernebb, hatékonyabb felszerelést tudjunk biztosítani a kórházaink számára. 

– Mi az, amit kudarcként élt meg idén?

– Több projektünk is lassabban halad, mint ahogyan szeretném. Az egyik legnagyobb és állandó kihívás számunkra a közbeszerzési eljárások nehézkessége. Még mindig túl bonyolult és lassú a közbeszerzési eljárás az állami beruházások esetén, és emiatt sokszor késnek a projektek. Például közel egy évet csúszott a szerződéskötés a Nyárádtő és Dicsőszentmárton közötti megyei út felújítására, mivel a versenytárgyaláson részt vevő egyik cég megóvta az eredményeket. A per miatt csak ősszel tudtunk szerződést kötni a munkálatokra, így a konkrét építkezés csak jövőre kezdődik. Az év csalódása pedig az volt, hogy nem tudtunk új szerződést kötni a hulladék begyűjtésére és elszállítására Marosvásárhelyen. A város és a környező falvak termelik a legtöbb hulladékot, és erre a legfontosabb régióra egyetlen szolgáltató sem nyújtott be megfelelő ajánlatot, így a licitet érvénytelenítenünk kellett. Új versenytárgyalást írtunk ki, és bízom benne, hogy jövőre lesz új szolgáltató, és akkor végre Marosvásárhelyen is biztosítva lesz a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége. 


– Mi az, ami a leginkább motiválja Önt a munkában?

– Az eredményesség. Nagyon bosszant, amikor értelmetlen beszélgetésekkel töltjük az időt, amikor valaki nem azt nézi, hogy hogyan lehet megoldani egy problémát, hanem azt magyarázza, hogy mit miért nem lehet megoldani. Ha valamibe belevágok, azt szeretem végigvinni, és mindent megteszek, hogy választ találjak a felmerülő kérdésekre. Amikor átvettem a megyei tanács vezetését, az egyik legfontosabb célként éppen azt fogalmaztam meg, hogy zárjuk le a sok éve elkezdett beruházásokat. Ez nagyrészt sikerült is, és sok új projektet is elkezdtünk. Egy önkormányzat sokat tehet egy adott településért, megyéért. Éppen ezért szeretem a munkámat, hiszen olyan projekteket tudunk megvalósítani, amelyekkel könnyebbé, jobbá tesszük a lakosság életét. Ez ad igazi motivációt a munkára.


– Ünnepek között vagyunk, ilyenkor más ritmusban éljük az életünket. Hogyan ünnepelte az idei karácsonyt? Mi az, ami a legfontosabb az Ön számára az ünnepi készülődésből?

– Szeretem a karácsonyt, és ragaszkodom egyes hagyományok megőrzéséhez. Karácsonykor sohasem utazunk el, együtt készülünk az ünnepre, közösen sütünk, főzünk, ünnepelünk. A karácsony elengedhetetlen része az is, hogy a családdal templomba megyünk, és ez mindenki számára fontos. A gyerekek már felnőttek, de az ünnepi készülődésben még mindig örömmel vesznek részt. Amíg a gyerekek kicsik voltak, az én feladatom volt a karácsonyfa-állítás és -díszítés, most már ők foglalkoznak ezzel. Én a többi háztartási munkában segítek a feleségemnek, de a legjobb az egészben, hogy ilyenkor többet vagyunk együtt. Felidézzük a régi családi történeteket, és nagyokat beszélgetünk.

– Az év vége nemcsak a számadásról szól, hanem a tervezgetésről is. Milyen célokkal, tervekkel készül az új évre?

– Izgalmas év áll előttünk. Jövőre önkormányzati és parlamenti választások lesznek. A legfontosabb, hogy megnyerjük Marosvásárhely és Maros megye vezetését. Ha ez sikerül, 20 év után először teremtünk teljes egységet, ez a célom, ezért dolgozunk. Ami a személyes céljaimat illeti, szeretnék újabb megyei tanácselnöki mandátumot nyerni, mivel sok ötletem egyelőre csak terv, és idő kell ahhoz, hogy ezeket a gyakorlatban megvalósítsuk. Négy év kevés egy önkormányzatnál a komolyabb eredmények eléréséhez, a fejlődéshez kell a stabilitás, hogy ha egy irányba elindulunk, akkor azon az úton végig is menjünk, ameddig az eredmények meglátszanak. Az egészségügyi fejlesztések továbbra is prioritást jelentenek majd, de tervben van pár olyan projekt is, amellyel a turizmust, a helyi gazdaságot szeretnénk erősíteni. Várjuk, hogy meglegyen a 2020-as állami költségvetés, hogy lássuk, miből gazdálkodhatunk, és akkor majd konkrétabb célokat is kitűzhetünk a következő időszakra. (A Maros Megyei Tanács sajtóirodája)

forrás: népújság.ro, fotó: Péter Ferenc facebook oldala


Ajánlott bejegyzések

Mégsem szüntetik meg az Aranykakas melletti gyalogátjárót

Rákóczi Kinga

Elindult a szavazás

Pápay Kamilla

Marosvásárhelyi RMDSZ: támogatjuk egyházainkat!

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben