MegyeTechnológia

Jelentős beruházásokra került sor idén a Maros Megyei Klinikai Kórháznál

Jelentős beruházásokra került sor idén a Maros Megyei Klinikai Kórháznál, számoltak be az illetékesek mai sajtótájékoztatójukon. Idén a megyei kórház 26,6 millió lejt fordított beruházásokra, az összeg kormánytámogatásból, a megye költségvetéséből és a kórház saját bevételeiből származik.

A Maros Megyei Tanács 10,6 millió lejjel támogatta a megyei kórház beruházásait és 2,6 millió lejjel a javítási munkálatokat. „Minden évben az az elsődleges dolgunk, hogy biztosítsuk a kórház működéséhez szükséges költségeket, majd miután ezt biztosítottuk, megpróbálunk minél nagyobb összeget szánni beruházásokra. Idén az eddigi éveknél jóval nagyobb keretet különítettünk el fejlesztésekre. A két legfontosabb beruházás, amelyet elindítottunk, a sugárterápiás bunker építése, ezt be is fejeztük, és jövőre érkezik az új sugárterápiás készülék is, illetve az onkológiai klinika korszerűsítése, amelyre megkötöttük a szerződést a kivitelezővel, és jövőre kezdődnek a munkálatok. Arra törekszünk, hogy 2020-ban is hasonló keretet fordítsunk majd egészségügyi fejlesztésekre” – emelte ki Péter Ferenc tanácselnök. A nagyobb méretű beruházások mellett a kórház idén nagy értékben vásárolt korszerű orvosi eszközöket és berendezéseket is a különböző klinikák számára.

Dr. Ovidiu Gîrbovan, a megyei kórház menedzsere elmondta, többféle sterilizáló berendezést vásároltak, 4K laparoszkópos tornyot a nőgyógyászati osztály számára, műtőasztalokat, videogasztroszkópot és elektrosebészeti berendezéseket. Az év folyamán nagyobb méretű javítási munkálatokat is végeztek a Mentálhigiénés Központnál, a Tüdőgyógyászati Klinikán, a Koraszülött-osztályon, az Ortopédiai Klinikán, valamint a Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikán. A legfontosabb beruházások egyike a sugárterápiás bunker és laboratórium megépítése volt, amely 6 millió lejbe került. A másik nagyberuházás az Onkológiai Klinika felújítása, ez 11,9 millió lejbe kerül és csak januárban látnak hozzá a munkálatokhoz. 1,7 millió lejt fordítottak a 2-es Járóbetegrendelő parkolójának felújítására. Ebből az összegből készítették el a műszaki tervet, és jövő évben ez alapján fogják kialakítani a 84 parkolóhelyet. Az Urológiai Klinikán szennyvíztisztító állomást építenek 2 millió lej értékben, az 1-es számú Fertőző Klinikán pedig liftet építenek 562.000 lejből.

A Maros Megyei Klinikai Kórház a megye legnagyobb egészségügyi intézménye, amely 19 épületben 24 klinikai osztállyal működik, 1180 ággyal rendelkezik, és amelynek 1793 alkalmazottja van. A kórház osztályain évente 35-40.000 közötti beutalt beteget kezelnek, és 28-30.000 laboratóriumi vizsgálatot végeznek.

   forrás | közlemény

Kapcsolódó

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Nem lesznek vágóhidak Marosvásárhely piacain – bárányt csak az üzletekben árulnak majd

Rigmányi Eszter

Drágulnak a vonatjegyek

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek