fotó | RMDSZ, Maros megyei szervezet facebook oldala
Orvosoknak és művészeknek épít szolgálati lakásokat a Studium-Prospero Alapítvány Nyárádszeredában. Az építkezésről a tárgyalásokat már augusztus végén elkezdte az önkormányzat és a marosvásárhelyi székhelyű alapítvány, amely Erdély-szerte szolgálati lakásokkal segíti a fiatal orvosok, művészek szülőföldön való boldogulását.
A helyi tanács jóváhagyta dr. Vass Levente, az alapítvány ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő kezdeményezését, ugyanakkor kijelölt egy 28 áras területet, ahová három szolgálati lakást építenének. Helyszínül az Országos Lakásügynökség által épített ifjúsági tömbházak mögött, a halastó melletti területet jelölték meg – derül ki a városháza közleményéből.
Jelenleg a topográfiai munkálatokat végzik, ezt követően a helyi tanács határozattal is biztosítja a kijelölt területet az építkezéshez, az engedélyek megszerzése után pedig elkezdődhetnek a munkálatok.
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere fontosnak tartja, hogy a nyárádmenti városban is létrejöjjön ez a beruházás, mert így ösztönözhetik az itthon maradást, a hazatelepedési kedvet, és nem utolsósorban azt, hogy a nyárádszeredaiak és a környékbeliek számára magyar orvosok által végzett szolgáltatásokat biztosíthassanak.
forrás | népújság.ro