KözéletMegye

Lemondott tisztségéről Mircea Duşa, Maros megye prefektusa

Mircea Duşa mai sajtótájékoztatóján jelentette be lemondását, hangsúlyozva, hogy számára a méltóság és a tisztesség minden tisztségnél előbbre való. „Hallom, hogy mindenféle hölgyek és urak meritokráciáról, a közigazgatás terén szerzett tapasztalatról, szakmaiságról beszélnek a televízióban, és úgy tűnik, hogy én a közigazgatásban ledolgozott 40 évemmel – három polgármesteri és alpolgármesteri mandátum, egy prefektusi, három törvényhozói (…) és vagy három miniszteri mandátum – nem rendelkezem kellő tapasztalattal ehhez, szakemberekre van szükség a megye közigazgatási, gazdasági és társadalmi ügyeinek kezeléséhez” – fogalmazott Mircea Dusa. Hozzátette, a prefektus egyik fontos feladata a kormányprogramba foglalt célkitűzések nyomon követése, ő pedig képtelen egyik nap béremelésekről, a nyugdíjpont növeléséről, másnap pedig a bérek befagyasztásáról és megszorító intézkedésekről beszélni – nyomatékosította Mircea Dusa.

A maroshévízi születésű Mircea Duşa korábban polgármesterként irányította szülővárosát, később Hargita megye prefektusa volt, majd parlamenti képviselő lett. 2012-ben a belügyi, 2012 és 2015 között a védelmi minisztérium élén állt, akkor Victor Ponta egykori miniszterelnök bizalmasaként tartották számon. Néhány éve Marosvásárhelyen telepedett le, Marosszentkirályon családi házat vásárolt. Maros megyei prefektusi tisztségébe 2018 szeptemberében iktatták be, miután Viorica Dăncilă miniszterelnök felmentette Mircea Duşát – saját kérésére – a védelmi minisztériumnál 2017 óta betöltött államtitkári tisztségéből.

forrás | közlemény

Kapcsolódó

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek