fbpx
Szociális

Katolikus iskola: adventi vásárral egy diák gyógyulásáért

Adventi vásárt tartanak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban december 13-án, pénteken délelőtt. A vásár bevételét az iskola egyik diákjának életmentő gerincműtétjére ajánlják fel.

A péntek délelőtti vásár teljes bevételét jótékony célra fordítja az iskola, ugyanis egyik diákjának, Nyulas Noéminek egy életmentő hátgerinc-műtétre van szüksége, amelynek költségei több mint 22 ezer euróra rúgnak.

A még 18. életévét be sem töltött tanuló története megrázó, a Gofoundme.com oldalon testvére meséli el, hogy milyen súlyos Noémi állapota, és mire gyűjtenek pontosan.

Noémit nagyon előrehaladott gerincferdüléssel (scoliosisa) diagnosztizálták még csecsemőkorában, most azonban lehetősége lehet végre teljes életet élni. Ferde hátgerinccel született, és ez a problémája egész életében kísérte, ugyanis a kalcium nem tud kellő mennyiségben felszívódni a szervezetében, és emiatt a hátgerince sosem tudott normálisan megerősödni, sőt az évek folyamán a hátgerinc állapota folyamatosan romlott: jelenleg már 95 fokos az elhajlás. Amennyiben a gerincferdülését nem javítják ki, hamarosan a belső szerveit, beleértve a szívét meg a tüdejét, is nyomni fogja, ami hosszú távon légzési nehézségeket fog okozni.

A fiatal lány állapotára a kezeléseknek nincs már hatása, egyetlen esélye a normális életre a műtéti beavatkozás lenne. Erre a gyakorlatilag életmentő műtétre Magyarországon, a Budai Egészségközpontban kerülhetne sor, dr. Fazekas Béla sebész kezei alatt. A műtét költségei azonban 22 640 euróra rúgnak, s akkor még nem beszéltünk a további felmerülő költségekről. A család anyagi helyzete pedig nem olyan, hogy ezt meg tudnák engedni maguknak.

A katolikus iskola adventi vásárán azonban adományával bárki segíthet Noéminek, hogy normális életet élhessen.

Ugyanakkor az alábbi linken közvetlenül is lehet adományozni a költséges műtétre, ahol megtalálják Noémi történetét, kórtörténetét orvosi dokumentumokkal is alátámasztva.

https://www.gofundme.com/f/noemi-needs-critical-spine-surgery?sharetype=teams&member=3321760&pc=fb_co_campmgmt_w&rcid=r01-157565796255-98466102571e4507&utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=p_lico%2Bshare-sheet&fbclid=IwAR2yrmnD3pmM368FRf4qPI0obtoOyxJsH78YOxbA0TL1RLCTMd042llIiWQ

Segítsünk, hogy reményteli karácsonya legyen a Nyulas családnak!

Ajánlott bejegyzések

Naponta kétszer mehetnek ki a 65 éven felüliek

Rákóczi Kinga

Kevesebben kapnak szociális segélyt

Rákóczi Kinga

Segédeszköz-vásárlásra nyújt támogatást a szakhatóság

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben