Egyetlen iskola sem marad fűtés nélkül Marosvásárhelyen, az önkormányzati testület mai ülésén megszavazta a kazánok megvásárlására fordítandó összeget.
Összesen 155 ezer lejt hagytak jóvá a tanácsosok hét kazán megvásárlására, illetve a meglévők javítására, hogy abban a hét tanintézményében is biztosítani tudják a fűtést, ahol a kazánok meghibásodtak. Csíki Zsolt tanácsos, az RMDSZ frakcióvezetője ennek kapcsán kifejtette, felháborítónak tartja, hogy a polgármesteri hivatal félretájékoztatja a közösséget, amikor azt mondja, hogy azért nem lehet fűteni az említett iskolákban, mert többek közt az RMDSZ-es tanácsosok sem szavazták meg, hogy új kazánokat vásároljanak ezekbe az iskolákba. „Mi minden összeget megszavaztunk, ami az iskolák működéséhez szükséges, idén több mint 39 millió lejt hagytunk jóvá Marosvásárhely iskolahálózatának működtetésére.
A furcsa az az egészben, hogy ebből az összegből november 21-ig csak 20 millió 900 ezer lejt utalt át a polgármesteri hivatal az iskoláknak” – fejtette ki Csiki Zsolt, hozzátéve, hogy azt sem érti, miért nem lehetett ezt a tanácshatározatot a rendes ülésen beterjeszteni. Azért is érzi lejáratásnak Dorin Florea polgármester eljárását Csiki Zsolt, mert a Liviu Rebreanu iskola már 2017-óta kéri a kazáncserét, de mindeddig nem sikerült megoldani ezt a problémát. Csiki Zsolt hozzátette, a most megszavazott összeg nem terheli pluszba a költségvetést, mert a meglévő összegeket csoportosították át.
Mint ismert, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala december 2-án közleményben tájékoztatta a közvéleményt, hogy közvetlen veszélye áll fenn annak, hogy a hideg évszakban fűtés nélkül maradjon két óvoda és egy bölcsőde a Kövesdombon, ahová több mint 700 gyerek jár, a Liviu Rebreanu általános iskola, ahová 1000 diák jár, a Liget óvoda több mint 300 gyerekkel, valamint a George Coșbuc általános iskola több mint 800 diákkal. A hivatal közleménye szerint azért alakult ki ez a helyzet, mert az RMDSZ, a Szabad Emberek Pártja és a Szociáldemokrata Párt tanácsosai indoklás nélkül utasították el a pénz jóváhagyását. A probléma megoldása érdekében rendkívüli tanácsülést hívtak össze december 5-re.
forrás | közlemény fotó | RMDSZ, Maros megyei szervezet facebook oldala