Megye

Több mint 120 km megyei utat korszerűsítettek idén Maros megyében

A Maros Megyei Tanács idén 140.893.000 lejt fordított a költségvetéséből a megyei utak karbantartására, javítására és korszerűsítésére. Összesen mintegy 120 km útszakaszra került új aszfalt szőnyeg. „Míg 2016-ban 31 km megyei utat sikerült újraaszfaltozni, 2017-ben 45,5 km-t, tavaly 61,8 km-re került új aszfaltszőnyeg, idén pedig ennek majdnem a duplájára.

Az említett 120 kilométer aszfaltozása megyei útkarbantartási program keretében valósult meg, de ehhez még hozzáadódnak azok a komplexebb munkálatok, amelyek beruházásnak minősülnek, és amelyeket saját forrásokból, vagy állami és európai alapokból nyert támogatásokból valósítunk meg”- nyilatkozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A megyei utak karbantartásának részeként a Maros Megyei Tanács 2,2 millió lejt fordított kátyúzásra, és több mint 2 millió lejt útjelzések festésére, útjelző táblákra, az utak menti növényzet kaszálására.

forrás | közlemény

Kapcsolódó

Razzia Maros megyében: akcióban az E-SIGUR rendszer

Rigmányi Eszter

Tavaszi nagytakarítás és lomtalanítás Szászrégenben

Rigmányi Eszter

Csütörtökön szünetel a vízszolgáltatás a Somostető környékén

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek