Fotó | Pro Economica Alapítvány facebook oldala
Kozma Mónika szerint, nem fogják leállítani a magyar állami finanszírozású, a Pro Economica Alapítvány által lebonyolított erdélyi gazdaságélénkítő programok sorozatát. Az alapítvány elnöke csütörtökön Csíkszépvízen jelentette ki, utalva a budapesti román nagykövet kijelentéseire.
Marius Lazurca Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel együtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Román Tagozata megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt hétfőn. Az eseményen a diplomata közölte Románia kormányának álláspontját a gazdaságfejlesztési programról – „A magyar kormány úgynevezett erdélyi gazdaságfejlesztési programjáról nem folytak előzetes, részletes tárgyalások a román kormánnyal, és nem képezi kétoldalú megállapodás tárgyát, holott az természetes lenne. Ennek megfelelően ismét elmondjuk, hogy Románia nem adta beleegyezését ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtására, ebből következően szorgalmazzuk, hogy a program csakis a román hatóságok közreműködésével valósuljon meg, átláthatóan és diszkriminációmentesen” – jelentette ki a diplomata. A nagykövet hozzátette, Bukarest kéri a romániai jogszabályok, a régiófejlesztésre vonatkozó nemzeti stratégiák és programok, valamint az európai uniós belső piac szabályainak tiszteletben tartását.
Kozma Mónika elmondta, az alapítványhoz számos aggódó üzenet érkezett a nagyköveti kijelentéseket követően, ám szeretne mindenkit megnyugtatni, hogy emiatt a támogatási programok biztosan nem fognak leállni – „tehát nem igazak azok a rémhírek, hogy megszűnnek a jövőben ezek a pályázatok”.
A Pro Economica ügyvezető elnöke kihangsúlyozta: az alapítvány teljes mértékben legálisan, átláthatóan működik, és pusztán azért, mert a magyar állam támogatja, még nem támadható vagy kifogásolható.
Forrás | maszol.ro