Négy vereség után megszerezte első győzelmét a női kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszában a Marosvásárhelyi Sirius, idegenben tizennyolc ponttal múlta felül a Nagyváradi CSU csapatát.
A nyugati csoport ötödik fordulójában két nyeretlen együttes találkozott a szokatlan időpontban, a hétfőn kora délután megrendezett mérkőzésen. A Ionel Brustur edző által vezetett vásárhelyiek nagyon rosszul kezdtek, két és fél negyeden keresztül hátrányban voltak. A harmadik játékrész közepétől azonban megléptek a házigazdától, sorozatban tizennyolc pontot dobtak, és a végéig nem forgott veszélyben a győzelmük. A Siriusnál mindkét amerikai idegenlégiós a pályán volt, az együttes legeredményesebb játékosának mégis a fiatal Gál Emese számított, aki 17 pontot szerzett, ebből öt triplát. Őt a tapasztalt Mészáros Kata követte 14 ponttal. Befejeződtek a bajnokság alapszakaszának odavágói, a Sirius az ötödik, utolsó előtti helyen áll. Legközelebb szombaton 18 órától lép pályára, amikor a második Kézdivásárhelyi SE vendége lesz. Női kosárlabda, Nemzeti Liga, nyugati csoport, 5. forduló: Nagyváradi CSU–Marosvásárhelyi Sirius 46–64 (22–13, 7–11, 5–28, 12–12). Sirius: Gál 17 (5), Mészáros 14 (1), Smelser 8, Dunbar 8, Badi 7 (1), Bobar 6, Feiseș 4, Ignat, Pálfi, Bokor. A nyugati csoport állása: 1. Szatmárnémeti VSK 10 pont (5 győzelem/0 vereség), 2. Kézdivásárhelyi SE 10 (4/2), 3. Kolozsvári U 8 (3/2), 4. Aradi ICIM 8 (3/2), 5. Marosvásárhelyi Sirius 6 (1/4) 6. Nagyváradi CSU 6 (0/6). Forrás: szekelyhon.ro