Megye

Agrárakadémiát tartottak a hétvégén Búzásbesenyőben

Fotó | Péter Ferenc facebook oldala

A szombati szakmai találkozón közel száz érdeklődő vett részt, akik elsősorban a mezőgazdaságot érintő előadásokat hallgathattak meg. A rendezvény célját a szervező Birtalan István, a MIET elnöke fogalmazta meg, aki szerint a siker egyik fontos összetevője az információk birtoklása. Ez érvényes a mezőgazdasági ismeretekre is. Ha jól informáltak és felkészültek vagyunk, akkor minden esélyünk megvan, hogy sikeres mezőgazdászok lehessünk, mondta a MIET elnöke.

Császár Károly, az RMDSZ Maros megyei szenátora a földtörvénnyel kapcsolatos törvénymódosításokat ismertette. Kifejtette, kiemelten fontos Maros megyei vidéki településeinek fejlesztése, és a gazdák anyagi megerősítése. A földtörvény-módosításokkal kapcsolatos kéréseket bármikor leadhatják az érintettek. Hozzátette, a polgármesteri hivataloknál, minden szükséges iratot megtalálnak a földtulajdonosok a belterületek visszaigényléséhez.

A kerekasztal beszélgetésen két fontos és aktuális témát is tárgyaltak a résztvevők: a medvék és más vadállatok által okozott károk, illetve a mezőgazdasági támogatások. A rendezvény során kistermelői értékesítésről és európai uniós pályázati lehetőségekről hallhattak előadást a résztvevők. Ezt követően a résztvevők ellátogattak Kerelőszentpálra az UBM Feed Romania Kft. által működtetett takarmánygyárhoz.

Forrás | közlemény

Kapcsolódó

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a jégcsapok, a tulajdonosoknak kell eltávolítaniuk

Rigmányi Eszter

Egyeztetést kezdeményez a prefektusi hivatal az Azomureș helyzete miatt

Rigmányi Eszter

Különleges mentés Sóváradon: hóviharban született a kisbaba

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek